Nem éri el a határértéket a győri hulladékégető dioxinkibocsátása <br/>

Vágólapra másolva!
A határérték alatti dioxinkibocsátási értéket mértek különböző szervezetek a Győri Hulladékégető Kft.-nél a tavaly december 12-i ellenőrzés alkalmával. Az ellenőrző mérésekre azért volt szükség, mert tavaly a határérték nagymértékű túllépése miatt szűrőberendezés beépítésére kötelezték az üzemet.
Vágólapra másolva!

A vizsgálat, amelyet négy mérőszervezet végzett egy időben halogéntartalmú hulladék égetésekor, kimutatta, hogy a legmagasabb dioxinkoncentráció alacsonyabb a törvényben megszabott határértéknél.

Az ügy előzménye: egy tavaly januári mérés 55-szörös dioxinhatárérték-túllépést mutatott a hulladékégetőnél. Az eset nagy port vert fel, erős indulatokat keltett a helyi közvéleményben. A felügyelőség a méréseket követő határozatában kötelezte az égetőt, hogy záros határidőn belül dioxinleválasztó berendezést építsen be technológiájába.

A leválasztó üzembe helyezését követően tavaly augusztusban már végeztek ellenőrző méréseket, azok eredményei azonban nem voltak egyértelműek. Ezért rendelték el decemberben az újbóli méréseket.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 29.)