Korrupció, nyugdíj, család - fő témák a vitanapon

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ által kezdeményezett csütörtöki parlamenti vitanapon - amelyen a kormány hároméves tevékenységéről volt szó - a nyugdíjemelés, a családtámogatási rendszer és a korrupció témaköre váltotta ki a legnagyobb vitát.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ által kezdeményezett parlamenti vitanapon a kisgazdák voltak a legkevésbé aktívak. Időkeretük egy részét át is adták a Fidesznek. Nem reagáltak az agrártárcát ért bírálatokra sem, hiszen a volt miniszter, Torgyán József, nem tagja a frakciónak. A vita így elsősorban a Fidesz-MDF és az MSZP-SZDSZ párharcából állt.

Családtámogatás: az ellenzék szerint a csak a magasabb jövedelműeknek kedvez, a kormány szerint viszont a siker bizonyítéka, hogy több gyerek születik

Orbán Viktor miniszterelnök másfél órás expozéjának jelentős részében beszélt a családtámogatási rendszerről. A meghozott pozitív döntések között említette, hogy ismét alanyi jogon jár a családi pótlék, amelyet az iskoláskorúak esetében iskoláztatási támogatássá alakítottak át, így csak akkor jár a szülőknek a családi pótlék, ha iskolába járatják gyermeküket. A gyes szintén alanyi jogon jár, és újra bevezették a gyedet. Orbán kiemelte a családi adókedvezményt, a gyermekvédelmi támogatást és a kisegítő családi pótlék intézményét is. A miniszterelnök úgy vélte, a kormány által hozott döntések segítik a gyermekvállalási kedv fellendülését.

"Sok tennivaló van még, de jó irányban haladunk" - mondta a kormányfő. Példaként említette, hogy 2000-ben először nem romlottak tovább a népesedési mutatók. "3000 gyermekkel van több, mint korábban, míg 2500-zal csökkent a halálozás száma. Tízezer megmentett élettel vagyunk többen" - közölte Orbán expozéjában.

Kovács László szocialista pártelnök szerint a Fidesz-kormány által bevezetett és gyakran emlegetett kiegészítő családi pótlék csupán az előző kormány rendszeres gyermekvédelmi támogatásának az átkeresztelt, és 3700-ról 4000 forintra emelt formája. Szerinte az, hogy ma 850 ezer gyermek szülei kapnak ilyen támogatást, az csak azt bizonyítja, hogy ennyi gyerek él alacsony létszínvonalon. Az ő idejükben ugyanis 650 ezren kaptak hasonló segélyt - mondta a politikus.

A "Fidesz büszkeségéről", a családtámogatási rendszerről szólva Kovács László annyit jegyzett meg, hogy világszenzáció az olyan rendszer, ahol a magasabb jövedelműek nagyobb szociális ellátásban részesülnek, és a jövedelmek csökkenésével párhuzamosan kisebbek a támogatások.

Harrach Péter szociális és családügyi miniszter közölte: Kovács téves adatokat közölt a kormány családtámogatási programjával kapcsolatban. A tárcavezető közölte: míg a Horn-kormány 1997-ben 141 milliárd forintot költött a családok számára nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatásokra, addig ez az összeg 2001-ben több mint kétszer annyi, 319 milliárd forint. Hozzátette: a családoknak kell segíteni annak érdekében, hogy tovább javuljanak a demográfiai mutatók, és kiszámítható legyen a gyermeknevelés. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az anyagi okok miatt veszélyeztetett gyermekek száma négy év alatt 340 ezerről 185 ezerre csökkent.

Nyugdíj: az SZDSZ szerint a kormány évi 7 százalék emelést lecsalt, Orbán szerint nőtt a nyugdíjak reálértéke

A nyugdíjasok helyzetéről szólva a miniszterelnök expozéjában azt mondta: a Horn-kormány törekvéseivel ellentétben az elmúlt három évben jelentősen nőtt a nyugdíjak reálértéke; elsősorban az alacsony nyugdíjjal rendelkezők pénzét emelték. 2002. január 1-jétől pedig a dolgozó nyugdíjasok jövedelem utáni adóalapjába nem számítják be a nyugdíjat. "Ezzel 320 ezer nyugdíjasnak segítünk" - állította Orbán. Hozzátette: a kormány célja az állami nyugdíjrendszer megreformálása, hasonlóvá tétele a magánnyugdíj-pénztár rendszeréhez.

Kovács László szocialista pártelnök szerint ugyanakkor a kormány megakasztotta a nyugdíjreformot, sőt célul tűzte ki a korábbi intézkedések visszafordítását. Kifogásolta, hogy mind alacsonyabb a nyugdíjemelés, és a kormány csak a ciklus végén emeli a nyugdíjakat.

Harrach Péter szociális és családügyi miniszter azonban közöte: reméli, nem rosszindulatú feltételezés volt, csupán tévedésen alapult Kovács kijelentése. "A rendszerváltás óta ez az első kormány, amely minden évben reálértékben emelte a nyugdíjakat" - mondta, hozzátéve: elküldött Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek egy tájékoztatót, amelyből kiderül, hogy téves adatok alapján állítják azt, hogy a kormány 52 milliárd forintot elvett a nyugdíjasoktól. A miniszter reményét fejezte ki, hogy "a szocialisták nem folytatják a lakosság megtévesztését".

Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök felszólalásában azt mondta, a korábban a nyugdíjasokkal egyeztetett nyugdíjemelési rendszer felbontásával 7 százalék nyugdíjemelést loptak ki évente a nyugdíjasok zsebéből. "Ezt nyilván a következő kormánynak korrigálnia kell, melynek tagjai feltehetőleg nem önök lesznek" - tette hozzá.

Bauer Tamás (SZDSZ) szijntén azért bírálta a kormányt, hogy a nyugdíjak reálérték-növekedése megállt a mostani kormányzati ciklusban.

Turi-Kovács a nyugdíjreformmal kapcsolatos vitáról megjegyezte: itt csak két szám harcol egymással, de az világos és egyértelmű helyzet, hogy ´94 és ´98 között 12 százalékkal csökkent a nyugdíj reálértéke, míg most 16 százalékkal nőtt.

Korrupció: az ellenzék ez a legkorruptabb kormány, Dávid Ibolya szerint az előző sem volt jobb

Az ellenzék a parlamenti vitanapon többször is korrupcióval vádolta a kormányt. Kovács László szocialista pártelnök úgy fogalmazott: az elmúlt 11 év legkorruptabb kormánya van hatalmon. A visszaélésekre példaként említette az autópályaépítést, ahol még egyetlen kilométer új szakaszt sem adtak át. Persze - mondta - ez könnyen magyarázható azzal, hogy a közbeszerzés mellőzésével kijelölt építő cég - a Vegyépszer - még soha sem végzett hasonló munkát.

A vitanapot kezdeményező SZDSZ vezérszónoka, Kuncze Gábor pártelnök szerint a kormány egész pályás letámadással kezdte meg működését, és ennek részeként korlátozta az Országgyűlés ellenőrző szerepét. A ciklus elején a kabinet támadást intézett a bíróság és az ügyészség ellen, majd a Legfőbb Ügyészség élére olyan személy került, akinek pártpolitikai kötődése egyértelmű. Kuncze szerint emiatt az emberek már nem hisznek az ügyészség függetlenségében.

Kuncze szerint az APEH-et átpolitizálták, és ellenfeleik fenyegetésére használták fel. Erre a kijelentésre felhördültek a Fidesz soraiban ülő képviselők, mire Kuncze a következőt mondta: nyilván azért csak a képviselőik fele hördült fel, mert a többiket ilyen módszerekkel tartják kordában.

Az SZDSZ elnöke - aki az előző kormány belügyminisztere volt - szerint átpolitizálták a rendőrséget is. Ennek példájaként a Fidesz közeli vállalkozások fantomizálásának eredménytelen nyomozását hozta fel, valamint azt, hogy akkor indultak eljárások az FKGP-s politikusok ellen, amikor a koalíciós partner már fölöslegessé vált.

Kuncze azzal is vádolta a kormányt, hogy 10 és 100 milliárdokat osztogat a hozzá kötődő vállalkozásoknak. "Orbán-Torgyán-kofferkormánynak" nevezte a kabinetet, mert állítása szerint állami szintre emelkedett a korrupció, az állami megrendelések egy szűk csatornán kliensekhez jutnak el. Az SZDSZ elnöke szerint évente 2-300 milliárd forintot vesznek el úgy az adófizetőktől, hogy azt egy szűkebb csoportnak osztják vissza.

"A világ rákfenéje ma a korrupció" - mondta Dávid Ibolya igazságügyi miniszter, aki a korrupciót a HIV-vírushoz hasonlította. "Ha időben nem védekezünk, a társadalom immunrendszerét támadja meg" - közölte. Bírálta Kunczét, amiért a politikus belügyminisztersége alatt számos nagy vihart kavart botrányos ügy látott napvilágot. Példaként említette többek között a Nyírfa ügyet, az alvilági leszámolásokat és a Xénia-láz botrányt.

A vitanapon a legtöbbször egymás mellett elbeszélt az ellenzék és a kormányoldal, kevés alkalommal reagáltak egymás megjegyzésére, többnyire az előre kigondolt beszédek hangzottak el. Bár a felsoroltakon kívül sokkal több kifogás hangzott el a kormány működésével kapcsolatban is, ezekre válaszában a kormányt képviselő Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter csak annyit mondott: nincs nagyobb hiányosság, ha csak ennyi a kritika.

Kapcsándi Dóra

Korábban:

Parlamenti vitanap a kormány hároméves tevékenységéről