Előreláthatólag még kétezer embert kell kitelepíteni a Duna árral fenyegetett területeiről - jelentette ki Bakondi György. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta: eddig 360-an voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket a növekvő mennyiségű víz miatt, de fel kell készülni a további kitelepítésekre is.
Bakondi György elmondta: a nap során végigjárta Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megye Duna-partjait, s tapasztalatai szerint mindenütt szervezetten, megfelelő anyagi, technikai eszközökkel ellátva végzik az emberek - hozzávetőleg 6 ezren - a gátmegerősítő, partvédelmi munkákat. Mint mondta: bár hosszan tartó áradással kell számolni, nagy baj sehol sem várható.
Szob polgármestere szintén részt vett a szemlén. Tájékoztatása szerint a víz három utcát öntött el a városban. Innen 120 családot kellett ideiglenesen elhelyezni. Remitzky Zoltán elmondta: amennyiben az árhullám tovább növekszik, más családokat is el ki kell költöztetni.