Ismét a vörös csillag miatt állították elő Vajnai Attilát

2008.12.21. 20:44

Négy aktivistát, köztük Vajnai Attilát, a szervezet elnökét is előállították önkényuralmi jelkép használata miatt a Munkáspárt 2006 kapitalizmusellenes demonstrációján vasárnap. Vajnai előállítása előtt azt mondta, hogy joga van a vörös csillag használatához.

Négy aktivistát, három férfit és egy nőt állítottak elő a  Munkáspárt 2006 kapitalizmusellenes demonstrációján vasárnap - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Köztük volt Vajnai Attila, a szervezet elnöke is, önkényuralmi jelkép használata miatt indul ellenük eljárás. A kihallgatás után hazaengedik őket.

Vajnai Attila még előállítása előtt a távirati irodának azt mondta, hogy "az Emberi Jogok Európai Bíróságán megszületett az a döntés, hogy a vörös csillag viselése politikai véleménynyilvánítás esetén alapvető emberi jogom, a rendőrök azonban úgy ítélték meg, hogy amíg a magyar büntetőtörvénykönyvben nem módosították ezt a paragrafust, addig én bűncselekményt követek el."

Szerinte elfogadhatatlan, hogy a Magyar Köztársaság egy strasbourgi ítélet ellenére újból és újból megpróbálja a hatalom eszközével megfélemlíteni azokat az állampolgárokat, akik magát a rendszert, a kapitalizmust bírálják. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának június 17-én meghozott ítélete egyebek mellett kimondja, hogy egyes jelképek által megjelenített eszmék propagálásának tilalma elfogadható lehet demokratikus társadalmakban, azonban az adott szimbólum használatának általános tiltása a szólásszabadság aránytalan korlátozását jelenti.

A strasbourgi bírói testület megállapította, hogy a magyarországi tilalom túlságosan széleskörű, tekintetbe véve a vörös csillag többes jelentését.

A bíróság az ítéletben kimondta, hogy sérült Vajnai Attila szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt a Fővárosi Bíróság 2005-ben elmarasztalta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK