Szonda: Egy hajszállal javult a politikusok megítélése

Vágólapra másolva!
Megállt szeptemberben a politikusok megítélésének hónapokon át tartó romlása - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Egy hajszállal szinte valamennyi politikus népszerűsége emelkedett. A népszerűségi listát továbbra is Sólyom László államfő vezeti.
Vágólapra másolva!

A legtöbb politikusnak némileg emelkedett a népszerűségi pontszáma az őszi ülésszak kezdete óta - ismerteti a Szonda Ipsos új közvélemény-kutatásának eredményét a pénteki Népszabadság. A legnépszerűbb politikus még mindig Sólyom László köztársasági elnök 47 ponttal, de Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a maga 46 pontjával csaknem utolérte. A harmadik a szocialista Szili Katalin, a nemrég leköszönt korábbi házelnök.

A szeptemberi enyhe emelkedés előtt hónapokon át mindig azt regisztrálták a közvélemény-kutatók, hogy a politikusok megítélése romlik. A javulás oka, hogy a pártválasztásukban bizonytalanok most valamivel toleránsabbak a politikusokkal - írja a Népszabadság. A változással leginkább az MSZP-s politikusok jártak jól, a bizonytalan szavazók a szokottnál kedvezőbben ítélik meg őket: körükben 5-6 pontos emelkedéseket mértek. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke például 4 pluszpontot szerzett, de a többi párt vezetője is 1-2 ponttal többet kapott a bizonytalanoktól.

A szocialista szavazók Bajnai Gordon miniszterelnöknek adták a legmagasabb pontszámot, körükben 61 pontot ért el. Nem sokkal maradt le tőle azonban a korábbi kormányfő, Gyurcsány Ferenc a maga 59 pontjával.

Megállt Dávid Ibolya, az MDF elnökének január óta tartó presztízsvesztése is, jelenleg 32 ponton áll. Őt a saját szavazói után leginkább a szocialista szimpatizánsok ítélik meg kedvezően, a Fidesz táborában azonban csak 27 pontosra értékelik.