Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

"Hat óra alvás nagyon sok lenne" - szervezetlenségre panaszkodnak a gátakon dolgozó rendőrök

Vágólapra másolva!
Kényelmetlen szállásra, elmaradó váltásra és elkésett ebédre panaszkodnak Miskolcon azok az elcsigázott rendőrök, akik állításuk szerint közel másfél napig pihenő nélkül dolgoztak a Sajó gátjain, hogy megvédjék a környező falvakat. A végletekig kimerült rendőrök között olyan is volt, aki inkább rendőrautó csomagtartójában aludt, minthogy a központi szállásra menjen. Az [origo]-nak azt mondták, "nem teljesen elégedettek a szervezéssel".
Vágólapra másolva!

"Nekem már itt is jó lesz" - morogta valamivel éjfél után a holtfáradt rendőr, ahogy gondosan befészkelte magát saját autója csomagtartójába a miskolci Jégcsarnok parkolójában. A csarnoknál, amely a Sajó gátjáról leváltott 600 hajdú-bihari rendőr szálláshelye volt, még vasárnap éjszaka közepén is nyüzsögtek az árvízi védekezésre kivezényelt rendőrök, néhányan az autóbuszok mellett, a szabad ég alatt palackból zuhanyoztak, mások a sövény mellett könnyítettek magukon, vagy épp a furgonoknak támaszkodva mosták a fogukat.

A rendőrök elvileg a csarnokban felállított tábori ágyakon pihenhették volna ki az egész napos homokzsák-pakolást, de az [origo]-nak többen is azt mondták, hogy inkább be sem mennek oda, annyira elégedetlenek a szálláshellyel. A Jégcsarnok közepén szorosan egymás mellett közel 600 ágyat állítottak fel, amelyeken durva zöld pokrócba csavarodott emberek feküdtek: néhány rendőr még alsógatyában, törülközőben vagy pizsamában ténfergett, egyesek már lámpaoltás előtt elaludtak, mások még beszélgettek, vagy egymást ugratták. Ágy nem mindenkinek jutott: sokan a sarkokban, folyosókon, fal mellett lefektetett matracokon aludtak. A terem közepén két rendőr két ujjal a győzelem jelét mutatta, majd mosolyogva közölte: "kettő, azaz két napja nem aludtunk!".

"Meg kellett volna szervezni"

"Hajdú-Biharból jöttünk, úgy ugrasztottak minket, hogy egy percünk nem volt, azonnal jönni kellett" - mondta egy rendőr a bejárat előtt. Egy másik arra panaszkodott, hogy a barátnője mellől hívták be, és azt sem mondták meg, mire készüljön. "Ha legalább szóltak volna, hogy egy rendes plédet hozzak magammal vagy valami kaját" - mérgelődött. "Az az igazság, hogy előbb meg kellett volna szervezni ennyi ember elhelyezését, és csak aztán idevezényelni minket" - vetette közbe egy másik, idősebb rendőr.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A hajdú-bihari rendőrök vasárnap a Sajó menti Onga védelmén dolgoztak: a szomszédos falut, Felsőzsolcát már teljesen elöntötte a Sajó, Onga azonban szerintük "még védhető". "Több mint 30 órát dolgoztunk, mire jött a váltás" - panaszkodott egyikük, aki szerint még a leváltásuk után is két órába telt, hogy elinduljanak a szálláshelyre. Előbb szerinte azért nem jöhettek, mert egyszerűen nem volt, aki a helyükre álljon. "Most meg alhatunk egy kicsit, aztán mehetünk vissza megint gátat építeni" - mondta egy másik. Hogy mennyi alvás jár? Hat óra? "Á, az nagyon sok lenne" - felelte három cigarettázó fiatal.

Se ebéd, se zuhany

"Az ebéd, vagyis a tízórai is kicsit késve érkezett, úgy délután 5-kor" - mondta egy másik rendőr, aki már az ágyán feküdt. A vacsora pedig összesen egy szendvics, egy bagett volt - tette hozzá méltatlankodva.

Bent a csarnokban a mosdási lehetőség miatt is több rendőr panaszkodott az [origo]-nak. "Van ugyan néhány zuhanyzó, de 600 emberre. Próbáld meg kivárni a sort 30 óra zsákpakolás után" - mondta az egyik rendőr. Ő saját bevallása szerint két napja nem fürdött, a tisztálkodása annyiban merült ki, hogy este pólót cserélt. Egy másik, zuhanyzásból visszatérő rendőr nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy mennyit várt a zuhanyra. "Kérdezze a parancsnokot" - válaszolta szigorú tekintettel.

"Annyit tehát hadd mondjunk el, hogy a rendőrök meglehetősen elégedetlenek a szervezéssel" - foglalta össze a helyzetet egy autóban alváshoz készülődő rendőr a parkolóban. Szerinte az a hír is terjed közöttük, hogy ezt a munkát nem fogják kifizetni nekik. "Ha az óráinkat nem számolják el ezek után, akkor ... akkor baj lesz" - közölte fenyegetően.

Az [origo] hétfőn reggel megkereste a Belügyminisztériumot, hogy tudnak-e a rendőrök panaszairól, de írásban feltett kérdéseinkre egyelőre nem érkezett válasz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről