Sári Miklós lett az Országos Választási Iroda vezetője

Lemondott az Országos Választási Iroda vezetője, az őszi választásokra már Sári Miklós ügyvéd vezetésével készül fel az iroda.

Virág Rudolf a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára - egyéb szakmai feladatai miatt- 2010. július 18-i hatállyal lemondott az Országos Választási Iroda vezetői funkciójáról - közölte az OVI szóvivője. Virág helyére Navracsics Tibor miniszter a mai nappal Sári Miklóst nevezte ki. A közlemény szerint Sári Miklós korábban ügyvédként szerzett közjogi és választásjogi tapasztalatokat.

Az Országos Választási Iroda a választások előkészítésével, megszervezésével és lebonyolításával foglalkozik, vezetőjét a miniszter bízza meg határozatlan időre. Virág Rudolfot tavaly december elején nevezték ki az iroda élére. Áprilisban az országgyűlési választások első fordulója után sokan kritizálták, mert egyes szavazókörökben hatalmas sorok alakultak ki, és a választásokat nem lehetett időben befejezni. Az új parlament első ülésén a képviselők nem is fogadták el sem az Országos Választási Bizottság vezetőjenek, sem az illetékes miniszter beszámolóját a választás megszervezésével, lebonyolításával kapcsolatos állami feladatokról.

Virág előtt Rytkó Emília vezette az Országos Választási Irodát, ő 16 választást bonyolított le.

KAPCSOLÓDÓ CIKK