Milliárdos autóbérlési szerződés miatt tett feljelentést Budai Gyula

2011.04.23. 8:58

Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a mezőgazdasági szakszolgálat autóparkjának ügyében. Budai Gyula szerint a hivatalnál előnytelen autóbérlési szerződést kötöttek, amely a futamidő végére akár hárommilliárd forintos kárt is okozhat az államnak.

Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést Budai Gyula a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) korábbi elnöke, Lukács László ellen a szolgálat autóbérlése miatt, miután a kormánybiztos számításai szerint az államot akár hárommilliárd forintos kár is érheti - írja a szombati Magyar Nemzet. Budai Gyula szerint az ügyben felvetődhet Gráf József volt agrárminiszter felelőssége is, mivel a szervezet akkor az ő irányítása alá tartozott.

A kormánybiztos szerint az MGSZH autóparkjának eladásakor, illetve az új kocsik bérléséről szóló, 2009-ben kötött szerződéssel minimum 500 millió forintos kárt okoztak az államnak, de a hatéves futamidő végére a megállapítható veszteség elérheti a hárommilliárd forintot is. Budai Gyula szerint a lízingkonstrukció jóval kevesebbe került volna.

A lap felidézi, hogy Lukács László márciusban kiállt az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságában a folyamat szabályossága mellett, és azt mondta, hogy az államot nem érte kár. Kifejtette, hogy a gépkocsik változatlan formában való működtetése és az új állomány évi tízszázalékos cseréje éves szinten 850 millió forintos költségtöbblettel járt volna.