Visszatértek Gyöngyöspatára a pénteken elmenekült romák, akik a Véderő nevű félkatonai szervezet tábora miatt hagyták el a falut, és a csillebérci táborban töltötték a hétvégét. A romák hazaérkezésekor az egyik cigány asszony úgy megpofozott egy helybéli nőt, hogy azt kórházba kellett szállítani. A rendőrség  a verekedő nőt előállította, és eljárást indított ellene.

Vasárnap délután 4 órakor visszaérkezett Gyöngyöspatára azoknak a romáknak az első csoportja, akik pénteken hagyták el a települést. A főleg asszonyokból és gyerekekből álló csoport a csillebérci táborban töltötte a hétvégét, ahova állításuk szerint azért mentek, mert nem mertek a falujukban maradni.

A 267 nőt és gyermeket azt követően szállították Csillebércre és egy szolnoki táborba, hogy a Véderő nevű félkatonai szervezet honvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett meg Gyöngyöspata határában. A tábort a húsvéti hosszú hétvégére, április 22-e és 24-e közé tervezték a szervezet vezetői.

Matalik Ferencné, Gyöngyöspata alpolgármestere vasárnap délután az [origo]-nak azt mondta, hogy három buszt látott, amelyek visszahozták a romákat. Mivel pénteken szintén összesen három busz vitte el őket, az alpolgármester szerint valószínűsíthető, hogy mindenki visszatért.

Matalikné szerint a hazatérő cigányok hangulata vegyes volt, voltak olyanok is, akik azt kérdezgették, hogy miért kellett nekik elmenniük. "De mi úgy tudjuk, hogy önként mentek el, voltak olyan roma családok, amelyek itt is maradtak" - értetlenkedett az alpolgármester, aki szerint a hétvégi eseményeket "valaki nagyon gerjesztette. Gyöngyöspatán vasárnap délután még mindig a szokásosnál több rendőr maradt a településen" - tette hozzá.

Pofon csattant a hazatéréskor

Az MTI helyszínen lévő tudósítója szerint a romák hazatérésekor az egyik buszról leszálló asszony kétszer is megütött egy idős falubeli asszonyt. A megütött asszonynak az arca vérezni kezdett, ezért végül mentővel szállították a hatvani kórház traumatológiai osztályára.

A sértett a faluban lévő rendőröknél azonnal feljelentést tett, a rendőrök felvették az adatait, majd elindultak a verekedő nő házához. Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy a támadót a gyöngyösi rendőrkapitányságon előállították, és a délután folyamán gyanúsítottként hallgatják ki.

Forrás: MTI/Tréba Ákos
Mentő vitte el a megütött asszonyt

Soltész Bálint szerint a pofon "szóváltás nélkül" csattant el, Matalik Ferencné alpolgármesternek ugyanakkor a helyi cigányok azt mondták, hogy a roma asszonyt néhányan provokálták a visszaérkezéskor. A sértett az alpolgármester szerint nem roma volt. A megütött nőt a rendőrség elsődleges adatai szerint könnyebb sérülésekkel vitték kórházba: a hatvani kórház traumatológiáján az [origo]-nak késő délután azt mondták, hogy a vizsgálat még folyamatban van, de a sérült állapotáról nem nyilatkozhatnak.

Késő este a gyöngyöspatai cigány kisebbségi önkormányzat közleményt adott ki, amelyben sajnálatukat fejezték ki a pofon miatt. Az önkormányzat elnöke szerint ugyanakkor számítani lehetett egy efféle incidensre, mert szerinte a romákat hetek óta provokálják. (A kisebbségi önkormányzat reakciójáról itt olvashat bővebben).

Amerikába mennének

Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke, a gyöngyöspatai cigány kisebbségi önkormányzat volt elnöke a buszok vasárnapi megérkezésekor közölte: a családtagjaikat azért kellett evakuálni, mert az életük szerinte veszélyben volt. A férfi tagadta, hogy a táboroztatást már azelőtt megszervezték volna, hogy a Véderő megjelent a településen: szerinte április 16-án megtámadtak egy cigánycsaládot a faluban, amikor a Véderő tagjai előkészítették a táborhelyet.

Farkas megjegyezte, hogy a Gyöngyöspatán kialakult helyzet miatt lemondott a község polgármestere, és a romák most attól tartanak, hogy jobbikos polgármestert választ a település az időközi választásokon. Szerinte ebben az esetben a romáknak nem lenne maradása a településen, kitelepülnének Gyöngyöspatáról, és valószínűleg menedékjogot kérnének az Egyesült Államoktól, Kanadától, vagy az Egyesült Királyságtól.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Három busz hozta vissza a romákat Gyöngyöspatára

A romák menekülése pénteken nagy figyelmet kapott a magyar és a nemzetközi sajtóban, a helyzet miatt aznap a helyszínre utazott Pintér Sándor belügyminiszter is. A Véderő tagjait még pénteken előállította, illetve igazoltatta a rendőrség, mert katonai egyenruhájukat félelemkeltőnek ítélték. Ezt követően valamennyi táborlakó elhagyta a helyszínt.

A településen szombat éjjel és vasárnap délelőtt sem volt rendkívüli esemény, a helyszínen tartózkodó rendőrök mindössze egy részeget igazoltattak a településen. A gyöngyöspatai eseményekről szóló hétvégi riportunkat itt olvashatja, a Véderő nevű szervezetről pedig itt olvashat bővebben.