A bíróság jogerős ítélete szerint nem állított valótlan tényeket a Transparency International Magyarország 2010 augusztusában írt nyílt levelében, amikor a Gazdasági Versenyhivatal elnökének bennfentes kereskedés miatt való elmarasztalásával kapcsolatban fogalmazta meg aggályait.

Másodfokon is pert vesztett dr. Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Transparency International Magyarországgal szemben - közölte a szervezet sajtóközlemény útján kedden. Juhász jó hírnevének megsértése miatt perelte be a Transparency magyarországi szervezetét.

A Transparency International Magyarország (TI Magyarország) 2010 augusztusában, dr. Juhász Miklós kinevezése előtt, nyílt levélben hívta fel a miniszterelnök és a köztársasági elnök figyelmét arra, hogy a "Gazdasági Versenyhivatal elnöki posztjára jelölt személyt, illetve azt a céget, amelynek Felügyelő Bizottsága elnökeként a cég jogszerű működésének ellenőrzéséért a jelölt felelt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete olyan ügylet miatt marasztalta el, amelynek során bennfentes információval élt vissza". A szervezet úgy fogalmazott, hogy egy ilyen típusú tranzakcióban részt vevő vezető hitelessége a tisztességes piaci verseny kikényszerítéséért felelős Gazdasági Versenyhivatal élén megkérdőjelezhető.

Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy a TI Magyarország nyílt levelében nem állított valótlan tényeket, és közleménye, melyben felidézte, hogy a versenyhatóság elnöki pozíciójára jelölt személy bennfentes információkkal rendelkezett, bennfentes személynek minősült, és a saját maga részére közvetítőn keresztül üzletet bonyolított le, nem sérti dr. Juhász Miklós személyiségi jogait. A GVH elnökének pedig tűrnie kell, hogy a TI Magyarország ezzel kapcsolatban aggályát fejezze ki.