Nem akarnak maximált tarifát a taxisok

Vágólapra másolva!
Sárga-fekete helyett sárga-fehér autókat és 290 forintos kilométerdíjat javasolnak.
Vágólapra másolva!

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) 550 forintos alapdíjat, 290 forintos kilométerdíjat és 72 forintos várakozási díjat szeretne Budapesten - írta a Népszabadság.

A lap szerdai számában ismertetik a készülő budapesti taxisrendeletre a szövetség válaszát, amely szerint a hatósági maximált ár rendszerét elutasítják, javasolják a tarifák évenkénti felülvizsgálatát.

Az OTSZ azzal a javaslattal is él, hogy a sárga tető legyen az egységesítés jele. Az autópark folyamatos megújításával viszont minden taxisnak fehér autót kellene vennie, amely sárga fóliázást kapna. Így idővel a fővárosi taxik egységesen sárga-fehérek lennének.

A fővárosi taxirendelet már nyár óta csúszik és szeptemberben sem terjesztette be a közgyűlés elé a főpolgármester. A fővárosi taxiközlekedést szabályozó rendelettervezet szerint januártól csak sárga-fekete, tíz évnél fiatalabb, klímás és bizonyos teljesítmény- és méretparamétereknek megfelelő taxik közlekedhetnek Budapesten 2013-tól. A taxis érdekvédelmi szervezetek szerint a jelenlegi taxik kétharmada nem felel meg.