Áldozata fiának adta ki magát

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek két férfi és egy nő ellen, akik egy óbudai idős asszonytól telefonon próbáltak meg pénzt kicsalni.
Vágólapra másolva!

Egy fiatal férfi június 13-án hajnalban felhívott egy idős asszonyt, és a fiának adta ki magát. Azt mondta, balesete volt, és pénzre van szüksége. A megtévesztett asszonyal abban állapodtak meg, hogy

még aznap átad neki néhány ékszert és háromszázezer forintot.

A férfi taxival ment másnap az asszony lakására, amíg egyik társa folyamatosan telefonkapcsolatban maradt az idős asszonnyal – írta meg a police.hu.

Mielőtt a nő átadta volna neki a pénzt és az ékszereket,

a 18 éves férfit a ház bejárata előtt elfogták a rendőrök.

Két társát délután tartóztatták le egy érdi lakásban.A 18, valamint 22 éves férfi és a 41 éves nő ellen csalás miatt indult nyomozás, amit a napokban zártak le az óbudai rendőrök. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészségnek.