Utak, amiket jobb, ha elkerül

2016.05.03. 13:52

Több fővárosi közlekedési járat menetrendje módosul kedd délután, mert a taxisok demonstrációja miatt útlezárások várhatóak a belvárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Lezárják a Fővám teret és a Vámház körutat, várhatóan fél három és negyed hat között a 83-as trolibusz a Fővám tér felé a Kinizsi utca-Lónyay utca-Kálvin tér-Üllői út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér megállót.

Várhatóan fél három és fél hat között lezárják a Lánchíd Pestről Budára vezető sávját, ekkor ebben az irányban a 16-os és a 105-ös busz az Erzsébet hídon át közlekedik, így nem érinti a Hild tér, a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér megállót. A pesti végállomások felé tartó buszok útvonala ugyanakkor nem változik, azok továbbra is a Lánchídon át haladnak.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a lezárások érintik az I., az V., a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI. és a XIV. kerületet is. A vonulásos demonstrációval a taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakoznak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK