Több lábon állt Magyarországon a 2018-as gazdasági növekedés

2019.03.01. 11:20

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a legújabb statisztikai adatok kapcsán nyilatkozott. Elmondta, hogy nemcsak európai viszonylatban volt magas, de több lábon is állt a gazdasági növekedés Magyarországon 2018-ban, ráadásul mindez nem borította fel az költségvetés egyensúlyát sem, a GDP-arányos államadósság is tovább csökkent, és a folyó fizetési mérleg is többletet mutat. 

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken kiadott második becslésében 0,1 százalékponttal 5,1 százalékra felfelé módosította a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatokat; a múlt év egészében 4,9 százalékkal növekedett a gazdaság.

Banai kiemelte, hogy termelési oldalról a szolgáltatások, az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság is hozzátette a saját teljesítményét a növekedéshez, miközben felhasználási oldalon a fogyasztás és a beruházások is jelentősen bővültek. 

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,6 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztás 2,1 százalékkal csökkent, ezek együttes eredményeként a végső fogyasztás 3,7 százalékkal emelkedett.

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkáraForrás: MTI/Soós Lajos

Többletjövedelmek a háztartásokban

Kifejtette, hogy annak hátterében, hogy a piaci szolgáltatások a 4,9 százalékos növekedésből 3,2 százalékpontot tettek ki, a családi jövedelmek növekedése áll, a többletjövedelmek jó részét a háztartások fogyasztásra és beruházásokra költötték,  ami ösztönzőleg hatott a gazdaságra. 

Banai Péter Benő arra is kitért, hogy eddig 19 uniós ország növekedési adatait lehetett megismerni, amelyek között az utolsó negyedév teljesítménye alapján Magyarország ezüstérmes, a visegrádi országok között pedig a magyar adatok a legkedvezőbbek. 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a  gazdaság bővülése az egyensúlyi mutatók kedvező alakulása mellett valósult meg.  A GDP-arányos adósság 71 százalék alá csökkent 2018 végére az eddigi adatok alapján az előző év végi 73,3 százalékról, az államháztartási hiány 2 százalék körül, az uniós 3 százalékos és az országgyűlési 2,4 százalékos limit alatt alakult, a folyó fizetési mérleg pedig - még ha az import az exportnál gyorsabban is növekedett - továbbra is többletet mutat. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK