A tolvaj tavaly januárban meglátogatta az egyik ismerősét Ácson. A lakásban egy hátizsákból kilopott egy pénztárcát, amiben pénz, bankkártya és személyes iratok is voltak.
A férfi később egy buszmegállóban nézte át a tárcát, a benne lévő pénzt még aznap elköltötte, minden mást pedig elégetett.
Júliusban egy gazdasági társaság ácsi telephelyén dolgozott. Az esti órákban eljátszotta, hogy rosszul van. Azt kérte a főnökétől, hadd menjen haza. A férfi ezek után
bement az öltözőbe, ahonnan tíz kollégájától lopott pénzt, karórát, márkás cipőt, rövidnadrágot és napszemüveget. Az egyik szekrényből pedig egy autó kulcsát is elemelte.
A lopott ruhákat felvette, majd hajnali 1 órakor a portán keresztül elment a telepről. A parkolóból elvitte azt az autót, aminek a kulcsait korábban ellopta. A kocsival Nagyigmánd, Bábolna érintésével Ács-Jegespusztára hajtott. Ott hajnali kettőkor felvette két barátját, majd Győrbe mentek, ahol a Rába-parton egy rendőr igazoltatta őket.
Ezek után a férfi idén február 12-én egy másik társaság ácsi telephelyén jelentkezett alkalmi munkára. Bement átöltözni a az öltözőbe, ahol meglátta, hogy az egyik szekrény ajtaján lévő lakatban benne maradt a kulcs.
Átkutatta a szekrényt, és ellopott 244 ezer forintot, meg egy pénztárcát.
A pénz és a tárca tulajdonosa észrevette, hogy mi történt, ezért hívta a rendőrséget, akik átvizsgálták a dolgozók ruháját, így a férfi lebukott.
Az ügyészség börtönbe küldené a tolvajt.