Szijjártó Péter: A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. július 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Formlabs Kft. beuházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. július 25-én. A 3D nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs Kft. 2 milliárd forint beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját. A három év alatt 100 munkahelyet teremtő beruházáshoz a kormány 171 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A jelenlegi Európai Bizottság vakvágányra vitte az Európai Unió bővítésének ügyét. Ezzel nagyon sokat ártott Európának, Európa biztonságának és jövőjének - nyilatkozta telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Helsinkiből, ahol részt vett az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió csak akkor tud erős lenni, ha tagországainak száma nő, és ha integrálni tudja a határterületeit. "Mi, magyarok jól tudjuk ezt, hiszen a Nyugat-Balkán szomszédságában élünk, és

és integrálni tudja a nyugat-balkáni térséget" - szögezte le a miniszter.

Kifejtette, a jelenlegi Európai Bizottság mandátuma alatt nemhogy egyetlen új tagország sem csatlakozott az EU-hoz, de

gyakorlatilag a már tagjelölt országok sem tudtak egyetlen lépést előre tenni, és az unió új tagjelöltekkel sem tudott gazdagodni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi Európai Bizottság ahelyett, hogy bővítette volna az EU-t, az unió történetében először a tagországok létszáma csökkeni fog (Nagy-Britannia kilépésével). Ez gyengíti az EU-t, és ellentétes politikai és gazdasági érdekeivel - mondta.

hogy nyissa meg az összes még meg nem nyitott csatlakozási tárgyalási fejezetet Montenegróval és Szerbiával, valamint hogy gyorsítsa fel a nyugat-balkáni országok uniós integrációját. Ez Magyarország nemzetbiztonsági, nemzetstratégiai és politikai érdeke" - mondta Szijjártó Péter.

Közölte, Európát a nyugat-balkáni útvonalon újabb migrációs fenyegetések érik.

Törökországban, Szíriában, Libanonban, Jordániában több millió menekült és illegális migráns torlódott föl.

Ők, ha megindulnak, akkor a nyugat-balkáni útvonalon indulnak meg Európa felé - tette hozzá.
"Az az érdekünk, hogy a Nyugat-Balkán erős legyen, meg tudja állítani ezt a migrációs nyomást. Ehhez viszont a Nyugat-Balkán integrációjára, vagyis az EU bővítésére van szükség. Ezt várjuk el a leendő Európai Bizottságtól, ha már a mostani ezen a területen egyetlen pozitív lépést sem tudott tenni" - jelentette ki a miniszter.