Egy nő közös életét ígért egy férfinak, de átverte

2019.10.16. 16:27

Egy 65 éves férfit teljesen az ujja köré csavart egy szarvasi nő, aki azt hazudta neki, hogy összeköltöznek, ha kifizeti a háza felújítását. A férfi hitelt vett fel, hogy oda tudja adni a pénzt, de a nő átverte.

A nyugdíjas áldozat Kecskeméten találkozott a nővel és annak élettársával. Munkát ajánlottak neki, úgyhogy elment velük Szarvasra. Nem kellett dolgoznia, nem kényszerítették semmire és nem is bántották. A nő néhány nap után azt mondta neki, hogy az élettársával megromlott a viszonya és szakítani akar vele. Azt ígérte a férfinak, hogy ha segít neki felújítani a házát, akkor együtt fognak odaköltözni. Be is jelentette a felújítandó ház címére a férfit, aki emiatt azt hitte, hogy komolyak a szándékai. Hagyta, hogy hitelt intézzen neki. Aláírta a szerződést, a 3 millió forintot pedig odaadta a nőnek.

Forrás: Police.hu

Úgy beszélték meg, hogy pár nap múlva ügyvéddel írnak egy papírt a kölcsön adott pénzről, és beleírják azt is, hogy mennyi idő alatt fizeti vissza a nő.

Ezek után viszont a férfi úgy látta, hogy nő nem szakított az élettársával és rájött, hogy becsapták.

A férfi felhívta a Budapesten élő korábbi feleségét és elmondta neki, hogy mi történt vele, azt is, hogy vissza akarja kapni a pénzt és haza akar menni Kecskemétre. Az asszony felhívta a rendőrséget, akik meg aznap biztonságos helyre vitték a férfit. A szarvasi nő önként odaadta a rendőröknek a közel 3 millió forintot, amit visszaadtak a férfinak. A rendőrség csalás miatt indított nyomozást.

A rendőrség mindenkit figyelmeztet arra, hogy ne kezdjenek el bizalmaskodni idegenekkel, ne beszéljenek nekik anyagi helyzetükről vagy a magánéletükről.