Orbán Viktor: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

2020.07.03. 08:29

Ha Magyarország békét akar, akkor a lehető legkeményebben kell fellépni a migráció ellen - magyarázta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Az elmúlt harminc év mélypontja volt a baloldali kamuvideó – fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte a félelemre apellálva próbálnak politikai hasznot elérni. Hozzátette, egyáltalán nem érti, miért kell kilopni a postaládákból a Nemzeti Konzultációt.

A siker kulcsa, az bennünk van. A járvány első hullámával szemben győzelmet arattunk, és azt kell most megérteni, hogy ez egy szakaszgyőzelem. Nem a háborút nyertük meg, hanem csak egy csatát 

- mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Nincs vakcina, tehát nem tudjuk magunkat beoltatni annak érdekében, hogy ne kapjuk el a fertőzést. Miután nem tudjuk az országot kiszakítani Európa térképéről, meg nem is akarjuk, ezért a környező világ hatással van ránk. Itt kell észnél lenni.

Itt kell jó és okos döntést hozni, hogy hova megyünk nyaralni. Persze a magyar ember az olyan, hogyha nem látja évente legalább egyszer a tengert, akkor úgy érzi, hogy börtönben van, vagy legalábbis sokan vagyunk, akik így érezzük. Ez egy nagyon erős érzés a magyarok szívében, de lehet, hogy most inkább a Balatont érdemes választani, tehát jól gondolja meg mindenki, hogy hova megy nyaralni - tette hozzá.

Meg kell őrizni az óvatosságot

Azt szeretném kérni a magyaroktól, hogy már itt a nyár, az ember úgy érzi, hogy kitört a szabadság, és ez részben így is van, de csak részben. Az óvatosságot mindenképpen őrizzük meg. A kormány pedig figyeljen, ne nyaralgasson, hanem figyeljen – hangsúlyozta a kormányfő. Szerintem jó néhány hétig itt kell lennünk a hivatalban, és arra kell törekednünk, hogy a migráció felerősödése ne veszélyeztesse a magyar egészségügyi helyzetet.

Orbán Viktor: Szükség van a rendőreinkre, szükség van a katonáinkra. Nem helyes dolog, de amikor a határt kell védeni, akkor pedig különösen fontos, hogy ott legyünk a rendőreink és a határőreink mellettForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Operatív Törzs legújabb döntését ismertetve kijelentette: a környező országokban a növekvő fertőzésszám miatt vissza kell térnünk a korábbi rendhez, amelyben korridorokon keresztül lehetett közlekedni a külföldieknek.

Eddig azt gondolta az ember, hogy a migráció, az a közbiztonsági helyzetet rontja csak le. De most ha megnézik a növekvő számokat, akkor azt látni, hogy a hagyományos migránsútvonalak mentén fekvő országokban nő a fertőzések száma, tehát most a határvédelem egyben egészségügyi védelem is.

Hozzátette: Meg is erősítettük a határvédelmet, az embercsempészek aktivitása váratlanul megnőtt, tehát növekvő számokkal küzdünk. Több mint 40 százalékkal megnőtt az illegális határátlépési kísérleteknek a száma. Tehát szükség van a rendőreinkre, szükség van a katonáinkra. Nem helyes dolog, de amikor a határt kell védeni, akkor pedig különösen fontos, hogy ott legyünk a rendőreink és a határőreink mellett – emelte ki Orbán Viktor.

Migrációs szigorítás

Orbán Viktor elmondta, legutóbb a tranzitzónát kritizáló döntés érkezett Brüsszelből, sokat gondolkodtak, hogy betartsák-e, mert nem tartják fogva tartásnak. Ezért magyaros megoldást választottak, bezárták a tranzitzónákat és a nagykövetségeken kell beadni a kérelmet. Így elbírálás után lehet bejönni, de nem kecsegtet nagy reményekkel ez ügyben senkit. Ez tulajdonképpen szigorítást jelent.

A kormányfő szólt arról is, hogy Bécsben zavargások voltak, Németországban pedig bandaháborúk zajlottak, ezért ha azt akarjuk, hogy Magyarország biztonságos hely legyen, keményen fel kell lépni a migráció ellen, ehhez az emberek felhatalmazásával is rendelkeznek. A kormányfő hozzátette: amiatt nem érzi magát rosszul, hogy vitatkoznia kell az unióval.

Orbán Viktor: Nem nézhetnek minket baleknak

Sok szempontot kell a brüsszeli bürokratáknak egyeztetnie. Hazánk nyitott a déli országok megsegítésére, de nem leszünk balekok. A következő hetekben késhegyre menő viták lesznek az európai gazdasági újraindítás ügyében, de Orbán Viktor nyugodt, mert pénteken szavaznak a magyar költségvetésről, és a járványkezelésre és a gazdaság újraindítására létrehozott alapok jól fel vannak töltve. A következő 6-12 hónap fontos eszköze a költségvetés, komoly intézkedések lesznek, például megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a gyereket szülő nők pedig 100 százalékos csedet kapnak.

– A válságból megerősödve kerülhetünk ki, továbbra is munkahely- és értékteremtés lesz a fókuszban, de ne engedjük, hogy baleknak nézzenek minket Nyugaton – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy Közép-Európa gazdaságai pénzügyileg rendezettek. A mostani uniós segélycsomag, az egy általunk nyújtott segítség a délieknek - tette hozzá. Most mi fogunk segítséget nyújtani a déli tagállamoknak. A teljes közép-európai térség helyzete megváltozott - tette hozzá. Egy baj van, hogy szegényebbek vagyunk, mint a nyugatiak, de erről a kommunisták tehetnek - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor: Az elmúlt harminc év mélypontja volt a baloldali kamuvideóForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Megerősödve kerülhetünk ki

Nehéz év a 2020-as, de nemcsak fény van az alagút végén, de megerősödve kerülhetünk ki ebből a helyzetből - mondta a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, ha észnél vagyunk a határvédelemnél, akkor megelőzhető a vírus felfutása.A kormányfő arról is beszélt, hogy nem tudja, hogy mit csinál a baloldal. Az elmúlt harminc év mélypontja volt a baloldali kamuvideó - mondta Orbán Viktor. Nem értem, mit csinálnak; amikor baj van, akkor oda kell állni az ország mellé. A kormányfő szerint a félelemre apellálva próbál politikai hasznot elérni a baloldal. Azt pedig végképp nem értem, miért kell kilopni a postaládákból a Nemzeti Konzultációt  - tette hozzá. Ezek olyan lépései a baloldalnak, amik követhetetlenek - tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, hogy nem az a dolga, hogy megértse a baloldalt. Egy hagyományos baloldal támogatja a béremelést és a nyugdíjasokat, ezzel szemben a valóságban, amikor hatalmon voltak, akkor elvették az emberektől a pénzt. Ez egy nemzeti kormány, és ebben a baloldali gondolatok is benne vannak - fejtette ki a kormányfő. Hagyományosan baloldali értékek is megjelennek a mostani kormányban, ezért nagyon nehéz pozíciót fogni a kabinettel szemben - mondta a kormányfő. Rengeteg lépést lehetne támogatni, de a baloldal nem ezt teszi.

Orbán Viktor: Magyarország nem akart sem gyarmat lenni, sem gyarmatosítani

Orbán Viktor kifejtette, hogy a második világháború végén a Németországtól nyugatra lévő országok triumfáltak, míg ma Németország a legerősebb, és Közép-Európa erősödik. Lehet szeretni minket, vagy nem szeretni a németeket és minket, de sikerült ezeknek az országoknak szinte a semmiből az élre törnie.Egy európai gazdaság részeként akarunk sikeresek lenni. Brüsszelnek hagynia kellene, hogy a nemzetállamok összefogásának a korszaka jöjjön el, és ne birodalomépítő lépésekkel próbálkozzon.
Ha fair elbánást kapunk, akkor meglesz az együttműködés a németekkel, de a migrációs ügyben biztosan nem lesz megállapodás - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy mi nem hiszünk a párhuzamos társadalmak békés egymás mellett élésében. Mi nem is akarjuk, hogy legyenek nálunk migránsok  - tette hozzá. Magyarország nem akart sem gyarmat lenni, sem gyarmatosítani, így mi hiszünk abban, hogy Magyarország a magyaroké.