Gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust az az új, egylépéses PCR-teszt, amelyet egy magyar tulajdonú molekuláris diagnosztikai cég fejlesztett ki - írta honlapján a Semmelweis Egyetem. A tesztet gyorsasága, valamint hatékonysága miatt a jövőben egyre növekvő számban fogjuk használni -  mondta dr. Merkely Béla rektor.

Egylépéses RT-PCR-tesztet fejlesztett ki a SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására egy magyar tulajdonú, a nemzetközi piacon jelen levő molekuláris diagnosztikai cég, az Omixon Biocomputing Kft., amely európai megfelelőségi (ún. CE; Conformité Européenne) jelet kapott az AzureSeq elnevezésű termékére - olvasható a közleményben. 

A magyar cég hangsúlyozza: egy forradalmian új laboratóriumi folyamatot alkalmaztak a virális RNS detektálására, így nem szükséges azt első lépésként kivonni a mintából. 

Az új, magyar fejlesztésű teszttel végzett vizsgálatok gyorsabban adnak eredményt és kevesebb szakember kapacitását kötik leForrás: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A klasszikus PCR-vizsgálat a mintából kivont vírus RNS kimutatásán alapul. Az RNS-kivonás időigényes, több órán át tartó költséges folyamat, reagens és külön ezzel foglalkozó szakember is szükséges hozzá. Ráadásul a reagensgyártó cégek gyakran nem képesek megfelelő mennyiségben és időre szállítani. Éppen ezért óriási szükség van olyan tesztre, amihez nem kell kivonni az RNS-t, hanem közvetlenül a levett mintából elvégezhető a kimutatás- mondta dr. Vásárhelyi Barna, az eszköz elővizsgálatában részt vevő Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója.

Mint elmondta, az új fejlesztésű, egylépéses direct RT-PCR tesztet kipróbálták, és a kapott eredmények teljes mértékben megegyeztek a klasszikus PCR-vizsgálatok eredményeivel.

Dr. Merkely Béla rektor hangsúlyozta: az új, magyar fejlesztésű teszttel végzett vizsgálatok gyorsabban adnak eredményt, kevesebb szakember kapacitását kötik le és várhatóan költséghatékonyabbak, éppen ezért a Semmelweis Egyetem növekvő számban használja majd ezeket a jövőben.

A magyar cég az AzureSeq terméket a SeqOnce Biosciences, kaliforniai céggel együttműködve fejlesztette ki, és kizárólagos forgalmazási jogokkal rendelkezik Európában, a Közel-Keleten és Afrikában.