Állatkínzással vádolnak egy Veszprém megyei nőt

Vágólapra másolva!
Állatkínzás miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a nő ellen, aki hónapokon át elhanyagolta a kutyáját. Az állatvédők mentették meg a súlyos betegségekkel és sérülésekkel küzdő állatot.
Vágólapra másolva!

A 46 éves, Veszprém környéki faluban lakó nő pár évvel ezelőtt fogadott be a házába egy közepes termetű kóbor kutyát, de nem gondoskodott róla.

A kutya nem kapott chipet, nem kapta meg a szükséges oltásokat, és az időközben kialakuló betegségeit sem kezeltette.

Így többfajta súlyos betegsége lett. Bőrdaganat, lágyéksérv és bőrgyulladás alakult ki nála, emellett hallójáratgyulladásban is szenvedett.

Augusztusban sikerült megszöknie a nőtől.

Ezután

találtak rá az állatvédők, akik állatorvoshoz vitték, ahol megműtötték.

Forrás: Ügyészség

A nő az eljárás során lemondott a kutyáról, amely egy állatvédelmi alapítványhoz került.

A további elhanyagolás miatt az állat akár el is pusztulhatott volna.

Az ügyészség a nővel szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását javasolta - írja az Ügyészség oldala.