Itt vannak az újabb részletek Gyurcsány bűnöző ügyvédjének vádiratából

Vágólapra másolva!
Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc jobbkeze és ügyvédje adott ki minden utasítást a diákmunka-közvetítéssel foglalkozó Human Operátor Zrt. körül kibontakozó szövevényes bűnügyben - áll az Origo birtokába került vádiratban. A vádhatóság szerint teljesen egyértelmű, hogy az Országgyűlésbe készülő pártfunkcionárius mozgatta a szálakat a 6,215 milliárdos adócsalási ügyben: bizonyíthatóan kamu iskolaszövetkezeteket hozott létre annak érdekében, hogy kivegye az ide érkező pénzeket, amikről egyébként a mai napig nem lehet tudni, hova vándoroltak. A vád arra jutott, hogy mindebben testvére is segédkezett neki, sőt, még rejtélyes aranyrudak is felbukkannak a súlyos botrányban. Gyurcsány Ferenc ügyvédje - a korábban jogerősen elítélt bűnöző - kedden ismét vádlottként áll a bíróság elé, megmutatjuk, miért: itt vannak az újabb részetek a kiszivárgott Czeglédy-vádiratból. És egy fontos kérdés: vajon a milliárdokat pártfinanszírozásra használták?
Vágólapra másolva!

Kedden megkezdődik a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba pere: az újabban a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló ügyvéd minden korábbinál súlyosabb büntetőügyben áll bíróság elé a Kecskeméti Törvényszéken. Az Origo nem sokkal a tárgyalás előtt megszerezte a vádirat teljes szövegét, amiből többek között kiderül, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség mit ró fel Gyurcsány Ferenc ügyvédjének.

Diákmunkabizniszben utazott

A dokumentum felsorolja azt a 21 személyt, akivel szemben vádat emeltek az ügyben. A lajstromban ott van az 1978-ban született Czeglédy Péter Zsolt is, aki a DK-s politikus testvére. Jelen állás szerint a Szegedi Törvényszék két tanácsa összesen hét, a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő vádlott ügyében hozott jogerős döntést a megtartott előkészítő üléseken. Nem jó jel Czeglédy számára, hogy a bíróság másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetést szabott ki a vádlottakra, amiből hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Fotó: Magyar Idők

De még mielőtt kitérnénk a részletekre, érdemes felidézni, hogy Gyurcsány Ferenc üdvöskéje honnan indult és hová tartott, mielőtt belekeveredett a milliárdos büntetőügybe. Ahogyan a Pesti Srácok korábbi cikkében megjegyzi, Czeglédy Csaba tizenéves kora óta utazott diákmunkában, és többször is összetűzésbe került a törvénnyel. Ahogyan a vádirat is röviden feleleveníti, a mostani botrányt megelőzően Czeglédy "a Rébusz iskolaszövetkezet keretei között szervezett diákmunkaerő biztosítására irányuló tevékenységet, mellyel összefüggésben adócsalás bűntette miatt büntetőjogi felelősségét megállapították."

Az ügyről azt érdemes még tudni, hogy a DK botránypolitikusa eleinte kisebb tételben, többek között fiktív számlákkal csalta az adómilliókat a Rébusszal, azonban később jóval nagyobb tételben játszott. Az ügyészség először megrovásban részesítette, másodjára a bíróság másodfokú ítéletében 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, többrendbeli adócsalás és okirathamisítás miatt.

A parlamenti képviselőséggel, és így a mentelmi joggal kacérkodó politikus-jogász, aki ezzel jogerősen elítélt bűnözővé vált, a komoly figyelmeztetés ellenére nem állt le, és a Rébusz után is folytatta tevékenységét - ezúttal már milliárdos nagyságrendben.

Kedden újra vádlottként lép a bíróság elé Gyurcsány Ferenc bűnöző ügyvédje Forrás: MTI/Rosta Tibor

Gondosan kitervelt rendszer

Czeglédy Csaba tehát nem tanult a múltban elkövetett "hibáiból", aminek súlyos ára lehet. Mi dióhéjban az ügy lényege? A vád szerint a baloldali jogász által igazgatott Human Operator Zrt. körüli céges polip, hivatalos elnevezésével bűnszervezet, összesen 6,215 milliárd forintnyi adót csalt el. Ennek következtében 2019 februárjában emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt a terheltek ellen.

A vádirat rendkívüli alapossággal mutatja be, hogyan építette fel Czeglédy a bűnbirodalmát, és hogyan működtette azt. Az ügyészség kiindulópontja az, hogy a 2011-ben, a szervezet társasági formájának kft.-ről zrt.-vé való megváltoztatásával egy időben átalakított szervezeti struktúra eleve azt a célt szolgálta, hogy

a szolgáltatás (elsődlegesen diákmunkaerő-közvetítés) kapcsán felmerülő közterhek megfizetését szándékosan elkerüljék.

A vádirat szerint a Human Operátornál egy olyan számlázási láncolatot alakítottak ki az adócsalásra, aminek lényege az volt, hogy a cég szerződéses kötelezettségét papíron a generál-alvállalkozóján, a Pannon Humán Szervíz 2009 Kft.-n, majd a Pannon Humán Koordinátor Kft.-n keresztül látta el, és a munkaerőt ezek a kft.-k biztosították. Az ügyészég szerint ugyanakkor ténylegesen Czeglédy utasításai alapján a Human Operator munkatársai irányították mind az alvállalkozóként közbeiktatott fenti társaságokat, mind a "teljesítési segédnek" nevezett iskolaszövetkezeteket is.

Forrás: Origo

A vádhatóság szerint egyértelmű, hogy a fenti szisztéma kialakításával az volt Czeglédyék célja, hogy elkerüljék az adófizetést. Mint megjegyzik, a struktúra miatt a láncolat végén elhelyezkedő iskolaszövetkezeteknek kellett volna az áfát bevallani és megfizetni, de erre a rendszer lényegéből és természetéből adódóan nem volt sem szándék, sem mód. Az iskolaszövetkezet tényleges irányítói ugyanis teljesen másban voltak érdekeltek. Például abban, hogy "a számlázási láncolat végén található Human Operator Zrt.-t jogosulatlan áfa-visszaigénylő pozícióba juttassák."

Az egész szisztéma rá épült

Az egész rendszer irányítója, mozgatója Czeglédy Csaba volt: a vádirat ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy a láncolatba bevont iskolaszövetkezetek létrehozására, átalakítására, átvételére, majd tevékenységük lezárására minden esetben (!) Gyurcsány Ferenc segítője adott utasítást. És ezen a ponton következett az egyik legfontosabb állítás: ennek érdekében parancsolt rá a bűnszervezet további tagjaira, hogy keressenek működő, átvehető iskolaszervezeteket, vagy éppenséggel hozzanak létre újakat olyan formában, hogy azokat töltsék fel olyan személyekkel (elnök, fb-tag stb.), akik nem köthetőek a Human Operatorhoz. A vád szerint ezért pénzt ígérhettek, amit havonta, tényleges munkától függetlenül, készpénzben, zsebbe kaphattak meg.

Magyarán, röviden a következő a lényeg. Czeglédy ismerősei létrehoztak iskolaszövetkezeteket, és papíron ők foglalkoztatták a diákmunkásokat, akiket egy alvállalkozó koordinátorcégen keresztül - amit szintén maga Czeglédy hozatott létre - a Human Operator közvetített ki.

Magyarán, a rendszer valamennyi elemét maga Czeglédy mozgatta.

Fontos kiemelni, hogy a cég nemcsak az irányítást látta el, hanem gyakorlatilag minden feladatot, a munkaerő-, a diákmunkás-toborzáson és az adatbázis kiépítésén át az ellenőrzésig is ő, illetve kisebb részben a feladatok koordinálására létrehozott cég végzett el. Az iskolaszövetkezetek viszont csak papíron léteztek, érdemi tevékenységet, munkát nem végeztek.

A dokumentum tűpontosan végigveszi, kik voltak a bűnszervezet szorgos hangyái, és milyen cégek alkották a számlázási láncolatot. A vád szerint a láncban mindenkinek kijelölt, pontos feladata volt. A szóban forgó időszak alatt összesen kilenc szervezet-vállalkozás sorolt be a Human Operator alá: kulcsszerepe volt 2011 márciusától 2016 novemberéig a Pannon Humán Szervíz 2009 Kft.-nek, majd 2016 decemberétől 2017 márciusáig a Pannon Humán Koordinátor Kft.-nek, lévén, hogy generál-alvállalkozóként bocsátották ki a számlákat.

A dokumentum kitér testvérének, Czeglédy Péternek is a szerepére, aki a XV. rendű vádlott az ügyben. "Ismerte a strómanok által vezetett szövetkezeti rendszert, tudomással bírt arról, hogy a teljes szervezeti háló egységes irányítás alatt áll, olyannyira, hogy a hivatalosan elkülönített cégek beosztottjainak tényleges irányítása, és részükre a napi munka meghatározása is a feladata volt" - írják.

Forrás: Origo

A vádiratban Czeglédy Péter kapcsán azt is kiemelik, hogy alkalmanként segítséget nyújtott a IV. rendű vádlottnak a Human Operatorhoz visszaszármaztatott pénzek megszerzésében és visszaosztásában.

Ezek a vádak Gyurcsány ügyvédje ellen

A dokumentumból kiderül, hogy az ügyészség pontosan mivel vádolja Gyurcsány Ferenc segítőjét:

  • 2 rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, mely bűncselekményeket bűnszervezetben és felbujtóként követte el, továbbá
  • 1 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével, amelyet felbujtóként követett el, továbbá
  • 1 rendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett gazdasági csalás bűntettével.

Testvérét, Czeglédy Pétert pedig 2 rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják, mely bűncselekményeket bűnszervezetben és bűnsegédként követte el, továbbá 1 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével, amelyet bűnsegédként követett el.

Forrás: Origo

A vádindítványban az ügyészség indítványozza, hogy Czeglédy bűnügyi felügyeletét tartsák fenn a bíróság elsőfokú ítéletéig. A vádhatóság azt is kéri a bíróságtól, hogy a baloldali politikusra letöltendő szabadságvesztést szabjon ki, amelynek végrehajtási fokozatát fegyházban állapítsa meg, továbbá a vádlott ne legyen feltételesen szabadlábra bocsátható.

Mellékbüntetésként pénzbüntetést határoznak meg, és egyúttal azt kérik, hogy Gyurcsány Ferenc jobbkezét tiltsák el a cégvezetéstől. Ezen túlmenően 387 millió forint értékű vagyonelkobzás és a 164 millió forint bűnügyi költség megfizettetése is szerepel a vádindítványban. A vádhatóság azt is javasolja, hogy kobozzák el Czeglédytől az általuk lefoglalt és a NAV által bűnjelnyilvántartásba vett négy darab, különböző tömegű aranyrudat.

Forrás: Origo

Testvérére szintén fegyházban való szabadságvesztést kérnek, és azt szeretnék elérni, hogy ne legyen feltételesen szabadlábra bocsátható. Egyúttal indítványozzák, hogy a bíróság mellékbüntetésként pénzbüntetést is szabjon ki rá, és tiltsa el a közügyektől. Továbbá el szeretnék érni, hogy 4,8 millió forintot elkobozzanak a Czeglédy-testvértől.