Vasutasokra támadt egy fiú Sóstóhegyen – videó

Vágólapra másolva!
Egy 16 éves fiú a bátyjával utazott a vonaton. A kalauz leszállíttatta őket, mert nem volt jegyük és maszkot sem viseltek. A megállóban a fiú többször megütötte a kalauzt és a mozdonyvezetőre is rátámadt.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a kamasz és bátyja is részegen vonatozott április 24-én Kisvárdáról Nyíregyháza irányába. Nem volt jegyük és maszk sem volt rajtuk, ezért a kalauz leszállította őket Sóstóhegy állomáson.

A peronon a fiú szidni kezdte a kalauzt, majd ökölbe szorított kézzel többször felé ütött, egyszer pedig combon rúgta.

Testvére ugyan próbálta leállítani, többször is közéjük állt, kétszer meg is ütötte az öccsét, de ennek ellenére a kamasz nem állt le. Tovább fenyegette a kalauzt.

A mozdonyvezető észrevette, hogy baj van, ezért leszállt a vonatról és odament hozzájuk. A fiú őt is szidni kezdte és egyszer gyomorszájon is vágta.

Az ügyészség vádat emelt a 16 éves fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésére.