Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Több utasba is belekötött, majd egy biztonsági őrre támadt egy férfi a szegedi buszállomáson

Vágólapra másolva!
Az ügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak aki Szegeden, a buszpályaudvaron több emberbe is belekült, a biztonsági őrt pedig ököllel többször megütötte. 
Vágólapra másolva!

A férfi

a buszállomás egyik megállójában egy várakozó férfi felé rúgott. Mivel a megtámadott férfi visszarúgott, és egy másik várakozó is mondta, hogy menjen el, a közelben álló taxik felé indult, miközben hangosan szitkozódott, és kezében tartott holmiját dobálta.

Közben odalépett hozzá egy biztonsági őr, mire

a férfi szidni kezdte, és eltolta magától. Ekkor a biztonsági őr a kezét megfogva próbálta a férfit az állomás területéről kidobni, erre leköpte, lökdöste, illetve ököllel arcon ütötte.

Az agresszív férfit végül a biztonsági őr lefogta, a földre vitte és a rendőrök kiérkezéséig ott tartotta, annak ellenére, hogy a férfi ezalatt többször is megütötte ököllel.

Az ügyészség a garázdaság miatt indult eljárásban javasolta a férfi letartóztatását a bűnismétlés elkerülése miatt. A férfi ugyanis büntetett előéletű,

korábban többször állt már bíróság előtt, részben hasonló jellegű bűncselekmények miatt, és a legutóbbi támadást is röviddel egy korábbi büntetése után követte el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről