Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Belehalt kamasz bátyja fegyelmezésébe egy ötéves amerikai kisfiú

Vágólapra másolva!
Egyedül maradt otthon négy gyerek pennsylvaniai otthonában, a legnagyobb gyerek rendet akart teremteni kisöccsei között, de ez tragédiával végződött - írta a Borsonline.
Vágólapra másolva!

Egyedül maradt négy kisgyermek pennsylvaniai otthonukban. Az 5 éves Connor Wolfe, valamint 6 és 3 éves testvére, azért, hogy elüssék az időt szüleik érkezéséig, az ágyon kezdtek el ugrálni.

A legidősebb fiúnak ez azonban nem tetszett, és szeretett volna rendet teremteni kisöccsei között. A 13 éves Keegan McGivern elővette édesapja fegyverét és dühében azzal célozta meg testvéreit. Csakhogy

a fegyver el is sült a kezében, ezzel pedig megölte Connort.

A fiú később a rendőröknek azt mondta, hogy dühből húzta meg a ravaszt, de nem tudta pontosan felidézni, hogy mi miatt volt mérges abban a pillanatban. Azt is hozzátette:

azért fogta a fegyvert öccseire, hogy megijessze őket, és hallgassanak rá.

De mindezt állítólag úgy, hogy azt hitte, a fegyver nincs élesre töltve.

Mire a rendőrök a helyszínre értek, addigra már az édesanyja próbálta újraéleszteni Connort. Azonban minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, gyermeke meghalt. A tinédzsert kedden letartóztatták és emberölés miatt vádat emeltek ellene.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről