Buszsofőrként dolgozott az a férfi, akit Zagyvaszántón gázoltak halálra a főúton. Az áldozat volt az a sofőr, aki januárban fának csapódott egy menetrend szerinti busszal Lőrinciben. A busz elejéből alig maradt valami, kész csoda volt, hogy szinte komolyabb sérülések nélkül megúszta azt a balesetet.

"Éppen csak felocsúdtam a sokkból, amit a buszbaleset okozott, amikor jött a hír, hogy Pétert elgázolták és sajnos meghalt" – mondta egyik kollégája a Blikknek.

"Ő volt az egyik legrendesebb ember, akit ismertem, és sofőrként is kitűnőnek számított. Fiatal srác kora óta ismerem, akkor költözött a családjával Zagyvaszántóra. Legalább húsz éve vezetett buszt, csak tett egy kis kitérőt a cégtől, elment egy időre kamionozni. De aztán visszahúzta a szíve a vállalathoz.  Hatalmas rutinja volt a vezetésben, amit a hivatásának is tekintett. Emellett a saját településéért is megtett mindent, polgárőrként vigyázta az ott élőket. Nagyon hiányzik a barátom - folytatta a munkatárs.

Fának ütközött menetrend szerinti autóbusz a Heves megyei Lőrinciben január 29-énForrás: MTI/Komka Péter

A januári baleset körülményeiről még mindig nem lehet biztosat tudni. Ami biztos, hogy a hideg, téli reggelen a menetrend szerinti busz utasokkal egy fának csapódott. A busz elejéből alig maradt valami. A Blikk úgy tudja, a férfi rosszul lett, ezért csapódott fékezés nélkül a fának.

Akkor kórházba került, de állapota szépen javult, mostanában otthon rehabilitálódott és várta, hogy végre újra mehessen dolgozni. A portál szerint a halálos gázolás azért történt, mert a férfi a háza közelében kilépett a főútra, hogy  figyelmeztessen egy autóst: túl gyorsan hajt. Az azonban elgázolta őt.