Figyelemre méltó, hogy Karácsonyék a teljes tagadástól kezdve a kulturális célú hasznosításon át jutottak el a bérbeadási szándékok beismeréséig, és a pénteki televíziós műsorban a főpolgármester már azt is elismerte, hogy egy újonnan létrehozott épületbe költöztetnék a Főpolgármesteri Hivatalt.
A kiszivárgott hangfelvételt a főpolgármester nevezte már a kormányzat által megkomponált „kamutárgyalásnak", amivel a főváros vezetése szintén saját magával került ellentmondásba, hiszen Karácsony azt is állította, hogy a vagyonkezelő vezetője jelentésében az szerepel, hogy a tárgyalásokat még Tarlós István városvezetése idején kezdeményezték a hangfelvételeken megemlített üzletemberek.
Szintén különös körülmény, hogy míg a városvezetés mindössze egy fegyelmit osztott ki Barts J. Balázsnak, mivel Karácsonyék eddigi kommunikációja szerint Barts. J. Balázs felhatalmazás nélkül, a főváros vezetése háta mögött – őket félrevezetve – tárgyalt a fővárosi önkormányzat legértékesebb ingatlanának eladásáról. A műsorvezető kérdésére Karácsony Gergely azt felelte, hogy továbbra is megvan a bizalom Barts iránt, az elmúlt hét évben végzett munkája alapján.
Mint megírtuk, az Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételen Barts Gansperger Gyula egykori Wallis-vezérrel és egy másik baloldali kötődésű üzletemberrel, Berki Zsolttal beszélgetett a műemlékvédelem alatt álló épületegyüttes eladásáról. A vagyonkezelő vezetője azt állította, hogy a fővárosi kabinetnek kifejezetten tetszett a Városháza nagy részének értékesítését is magában foglaló elképzelés.