Libanoni migráns bújtatott a kocsijában másik öt migránst

Vágólapra másolva!
Három férfi ellen, három ügyben emeltek vádat egyetlen nap alatt. Mind a hármuk ellen embercsempészés a vád. Migránsokat akartak Ausztriába csempészni Magyarországon keresztül. Egyikük maga is migráns, libanoni.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy magyar férfi Homorúd területén vett fel négy, magát szírnek migránst, egy szerb férfi Dunafalva közelében hét, szintén szír migránst, míg

a libanoni férfi a mohácsi kompkikötő közelében vett fel öt török migránst.

Mindhárom férfi célja az volt, hogy a migránsokat Magyarországon keresztül Ausztriába, illetve
Németországba csempésze.

Mind a hármukat röviddel az indulásuk után a rendőrök megállították és elfogták.

Csak a Mohácsi Járási Ügyészség embercsempészés bűntette miatt 2021-ben hét vádiratot
nyújtott be a bíróságon összesen 11 emberrel szemben.