20 ezer forintot kért két kórházi ápoló a hamis védettségi igazolványért

Vágólapra másolva!
Elrendelték a letartóztatását annak a két ápolónak, akik július 28. és november 27. között pénzért cserébe segítettek hamis védettségi igazolványt szerezni 27 olyan embernek, akik valójában nem oltatták be magukat.
Vágólapra másolva!

A nő és a férfi egy Komárom-Esztergom megyei kórházban dolgozott ápolóként. Július 28. és november 27. között

27 ember legalább 20.000 forinttal megvesztegette őket azért, hogy az ápolónő ne adja be nekik a COVID védőoltást, és így azok felvétele nélkül hamis védettségi igazolványt kapjanak. Emellett felmerült a gyanúja, hogy őrizetbe vételük előtt kokaint fogyasztottak.

Az esztergomi rendőrök

vesztegetés elfogadása, védettségi igazolással való visszaélés, illetve kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki a két kórházi dolgozót.

Az ügyészség javaslatára a tatabányai bíróság egy hónapra elrendelte az ápolók letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.