Óriási költségáldozat sem lenne elég az orosz olaj kiváltásához

Századvég Hortay Olivér interjú
Vágólapra másolva!
Magyarországon rövid távon nincs alternatívája az orosz kőolajnak, a több évig tartó átállás súlyos károkat okozna - írta a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A lap csütörtöki számában Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője azt hangsúlyozta, hogy

az orosz olaj embargójával éppen a büntetett fél járna jól, hiszen a szankciók miatt megdrágult energiahordozót Ázsiában könnyedén értékesíthetnék.

Hortay Olivér a Mediaworks Hírcentrumának egyebek mellett arról beszélt, hogy az egész európai, sőt a világgazdaságra nézve súlyos következményekkel járna az Oroszország elleni szankcióknak a kőolajimport leállítását is magában foglaló kiterjesztése. Hozzátette, hogy az Európai Unió tagállamai közül például

Magyarországnak és Szlovákiának az átlagnál is nagyobb mértékű a kitettsége. Az importált kőolaj több mint hatvan százaléka érkezik hazánkba Oroszországból, a vezetéken szállított energiahordozót rövid távon csak nagyon korlátozott mértékben lehet pótolni, mivel nincsenek olajtankerek fogadására alkalmas tengeri kikötőink - hangsúlyozta.

Szerinte legfeljebb az orosz olaj kis része lenne csak pótolható alternatív forrásokból, ám az elégtelen mennyiség mellett ezekkel több probléma is adódna.

Hortay Olivér Fotó: Polyák Attila - Origo

A százhalombattai kőolaj-finomító az Oroszországból érkező Uralra van kalibrálva, és hosszadalmas, akár több évig tartó átalakításra lenne szükség az egyéb típusú energiahordozók alkalmazásához, ráadásul mindez rendkívüli költségekkel járna - mutatott rá a szakember. Szerinte az orosz olaj embargója azt is eredményezné, hogy az egész világon jelentősen drágulna a nyersanyag. Jelenleg a Brent típusú kőolaj világpiaci ára hordónként 107 dollár, ami az Oroszországból érkező szállítmányok leállításával rögtön felugrana 185 dollárra a JP Morgan Chase nevű befektetési bank számításai szerint.

Ez a félidei választások előtt álló amerikai kormányzatot is nehéz helyzetbe hozná, hiszen Joe Biden elnök tavalyi beiktatása óta hetven százalékkal emelkedett a benzin ára

- húzta alá Hortay Olivér, aki azt is felidézte, hogy az amerikai pénzügyminiszter mindössze másfél héttel ezelőtt kérte az EU vezetőit, hogy ne vezessenek be embargót az orosz olajra.

Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Sergey Anisimov

Egyes európai vállalatok már most a korlátozások kikerülésére készülhetnek. Sajtóhírek szerint előfordul, hogy az orosz felségjelű hajókon szállított olajat átszivattyúzzák más felségjelű tankerhajókra.

Arról is lehetett hallani, hogy Litvániában elkezdték az orosz nyersolajat más típusúakkal elkeverni, hogy az már ne minősüljön orosz kőolajnak - fejtette ki a szakember.

Ráadásul

a szankciócsomag kiterjesztése még kedvezhet is Oroszországnak, mivel Ázsiában könnyen értékesíthetik az olajkészleteiket a magasabbra srófolt világpiaci áron.

Kínában és Indiában például folyamatosan nő a kereslet az energiahordozó iránt. Míg az elmúlt időszakban Oroszország átlagos bevétele nagyjából évi ötvenmilliárd dollár volt az olajból, idén csak májusig negyvenmilliárd dollárt könyvelhettek el a legóvatosabb becslések szerint is - áll a napilap cikkében.