Nevetséges módon magyarázkodik Karácsony Gergely

Karácsony Gergely; Gyurcsány Ferenc; Molnár Gyula az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja beszélget ellenzéki politikus emléknap FOTÓ FOTÓTÉMA HÉTKÖZNAPI Közéleti személyiség foglalkozása politikus profilból SZEMÉLY ünnepség
Budapest, 2017. október 23. Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (b-j) Budapesten, a Vértanúk terén ahol ellenzéki pártok vezetői megkoszorúzták a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök szobrát 2017. október 23-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Több ponton is sántít a főpolgármester kampányfinanszírozásuk kapcsán adott magyarázata. A mikroadományok meséje nem először kerül elő a baloldalon, de talán még sosem volt annyira hihetetlen, mint most. A guruló dollárok ezúttal euróban és fontban érkeztek, a pénznemeken még viccelődött is Karácsony Gergely.
Vágólapra másolva!

Hétfőn látott napvilágot a Nemzeti Információs Központ új jelentése, amely a baloldal kampányfinanszírozásáról szól. Ebből kiderült, hogy Karácsony Gergely párttársa, Perjés Gábor tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. A tranzakciók nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt. A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”. Emlékezetes, a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület finanszírozta 2021-ben Karácsony Gergely elbukott miniszterelnök-jelölti kampányát.

A mintegy félmilliárd forint végső forrása egyelőre nem ismert.

Az egyes utalások nagysága többször meghaladta az ötvenmillió forintot. Ennek ellenére a főpolgármester a közösségi oldalán azt írta, hogy „(…) az Egyesület a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zárt adománygyűjtő láda útján gyűjtött mikroadományokat. Ezeket az adományokat az egyesület ügyvezetője fizette be az egyesület bankszámlájára a jogszabályi követelményekkel összhangban. Ez onnan is tudható, hogy benne van a nyilvános beszámolóban. Nagy titkosszolgálati akciót igazán nem igényel. De azt még a titkosszolgálati jelentés is rögzíti, hogy az adományok között dollár nem volt. Igaz, rubel se.”

Perjés némileg eltérő módon nyilatkozott, mint Karácsony, ő ugyanis már valamifajta bankkártyás és átutalásos gyűjtést is szóba hozott. A HVG-nek arról beszélt, hogy az egyesület ”a bankkártyás és átutalással történő adománygyűjtés mellett a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. §-a szerint, zárt adománygyűjtő láda útján is gyűjtött folyamatosan mikroadományokat.”

Szánalmas módon magyarázkodik Karácsony az 500 milliós botrány miatt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Teljesen elképesztő állítások

Érdemes sorra venni az állításokat. A zárt adománygyűjtő ládatörténete azért is nehezen hihető, mert a 99 Mozgalomnak nem voltak igazán nagy tömeggyűlései, kevés tüntetésükön pedig nehezen elképzelhető, hogy össze tudtak volna szedni mintegy félmilliárd forintot. Csak emlékeztetőül, érdemes feleleveníteni a mozgalom politikailag aktív időszakát, ami nagyjából egynyári jellegűnek mondható. A Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületet 2021. május 15-én alapította Karácsony Gergely. 2021 októberében a főpolgármester a több száz milliós kampánytámogatás ellenére elvesztette a baloldali előválasztás első fordulóját, majd a második kör előtt visszalépett Márki-Zay Péter javára. Utóbbi saját bevallása szerint ezzel egyidejűleg jelentkezett a 99 Mozgalomba, és átvette a Karácsonynak szánt plakátfelületeket. Ezt követően a baloldali kampány fő háttérintézménye Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma lett, a 99 Mozgalom pedig gyakorlatilag eltűnt a színről.

Érdemes rögzíteni, hogy Karácsony Gergely 2021. október 8-án lépett vissza. Ha a Nemzeti Információs Központ jelentésében megnézzük az utalásokat, láthatjuk, hogy addig három részletben mindösszesen 44 403 381 forintot fizetett be Perjés Gábor. Augusztus 30-án 10 ezer forintot, majd október 4-én forintban 11 961 000 forintot, illetve valutában 32 432 381 forintot. Az összesen befizetett 506 millió forint fennmaradó része, tehát nagyságrendileg 462 millió forint Karácsony Gergely bukását követően került befizetésre, így például 2022. szeptember 15. délelőttjén 24 643 000 forint, illetve valutában 56 809 868 forint.

Több kérdés is adódik. Vajon mi történhetett a Karácsony visszalépése utáni bő 11 hónapos időszakban?

Miért kaphattak hirtelen százmilliós mikroadományokat? Ha pedig korábban kapták ezeket az összegeket, miért nem fizették be korábban az egyesületi számlára? Hogyan történhetett, hogy az átutalások több, mint 90 százaléka abban az időszakban történt, amikor a 99 Mozgalom szinte teljesen eltűnt a nyilvánosságból, és Karácsony Gergely miniszterelnöki reményei már elszálltak?

Megannyi kérdés, amire nincs válasz. Miként arra sincs, hogy kitől érkeztek az említett összegek, pontosan hányan és mekkora összegben adományoztak Karácsonyéknak. Végül, de nem utolsósorban, azért is furcsa Karácsony ironizálása a dollárokon, mert a beérkezett pénz nagyjából négyötöde euróban és fontban került befizetésre, ami megint csak nehezen hihetővé teszi, hogy ne külföldről érkezett volna a pénz. Különösen úgy, hogy a jelentésből ismét világossá vált az is, hogy a külföldről, az Egyesült Államokból érkezett dollárok a Márki-Zay-féle mozgalmon keresztül a teljes baloldal, így a Karácsony-párt kampányát is segítették. Maga a főpolgármester is parlamenti mandátumhoz jutott a guruló dollárok révén, igaz, egyből le is mondott róla.

Nem árt felidézni azt sem, hogy a baloldal kampányát milliárdokkal segítő Karácsony Gergely korábbi tanácsadója által vezetett Action for Democracy (AD) már korábban lebukott, és egyértelműen kiderült, hogy nem mikroadományokkal segítette az ellenzéki összefogást a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett MMM-en, a Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoporton, illetve a Páva Zoltán érdekeltségébe tartozó Oraculum 2020 Kft.-n keresztül.

Mint köztudott egy internetes mentésnek köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy az AD hivatalos oldalán, amelynek arculatát azóta megváltoztatták, még fellelhető, hogy összesen tizenegy személy adta össze az amerikai szervezet által magyar számlákra utalt hárommilliárd forintot. Az is megerősítést nyert, hogy az adakozóknak nem kellett megadni az útlevélszámot a felajánlások befizetéséhez, és már az sem vitás, hogy a pénz nem valamiféle kultúraváltáshoz, hanem a választásokhoz, vagyis a pártok kampányához kellett.