Hatalmas siker volt a Tranzit

Vágólapra másolva!
Az idén rekordlétszámmal megtartott Tranzit politikai fesztiválon óriási sikerrel zárult politikai viták és beszélgetések zajlottak, és itt mondta el nagysikerű beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Megjelent a rendezvényen szinte az összes miniszter, államtitkárok, politikai gondolkodók, véleményvezérek és sokan mások cserélték ki gondolataikat Európa jövőjéről, a háborúról és arról is, milyen most a helyzet az energiapiacon vagy a gazdaságban. Összefoglalónk.
Vágólapra másolva!

A Tranzitot rendkívüli figyelem övezte, sokan várták az elmúlt hétvégét. Az idei politikai fesztiválon, amelyet augusztus 24. és 27. között rendeztek meg Tihanyban, Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány több tagja, politikusok, valamint "véleményvezérek" vitatták meg az ország előtt álló legfontosabb feladatokat.

AZ ESEMÉNYEN TÖBB MINT KÉTEZREN VETTEK RÉSZT, EZZEL EZ VOLT AZ EDDIGI LEGNAGYOBB ESEMÉNY A 2009-BEN INDULT RENDEZVÉNYSOROZAT TÖRTÉNETÉBEN.

Pár napra Tihany volt az ország jövőjéről szóló közös gondolkodás központja, ahol lehetett vitázni Magyarország és Európa jövőjéről, a háború okozta helyzetről, gazdaságról és sok egyéb másról is. Az Origo összegyűjtötte a legfontosabb gondolatokat.

Orbán Viktor: Mit jelent magyarnak lenni?

Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével az ország előtt álló feladatokról pénteken Bohár Dániel, a Megafon munkatársa beszélgetett. A magyarok sikerének kulcsáról, a különféle ideológiák közötti viszonyokról, a háborúról és az Európai Unió jövőjéről is kifejtette gondolatatit Orbán Viktor miniszterelnök.

Mit jelent magyarnak lenni?

– jelentette ki a miniszterelnök.

A miniszterelnök beszéde itt nézhető vissza:

Nemzetközi liberális fölény, konzervatív magyar sziget

Orbán Viktor részletesen levezette, hogyan kerültek a liberálisok előbb 1968, majd 1990 után ebbe az előnybe az intézmények, alapítványok, média elfoglalásával. Így lehet, hogy az angolszász világban is jelentős liberális fölény van, és Magyarország egyfajta sziget ebben a liberális tengerben.

Mi a különbség a konzervatívok és a baloldal között? Miért fogtak össze a kommunistákkal a liberálisok?

Orbán Viktor fenti gondolatával éles határvonalat húzott a baloldal és a jobboldal közé, és ezt komoly kultúrantropológiai érvekkel támasztotta alá.

Európai birodalom a nemzetállamokkal szemben

A kormányfő ismét világossá tette, hogy Magyarország számára, miért elsőrendű érdek a nemzetek együttműködésén alapuló Európai Unió, és miért hátrány, ha egy új birodalmi keret jön létre.

Mi az európai érdek a háborúban?

Orbán Viktor felvázolta, hogy mi a legfőbb stratégiai probléma az ukrajnai háborúval, és miért lenne szükség minél előbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra.

A magyar siker záloga

Orbán Viktor itt világosan lefektette a siker receptjét, és azt is, hogy a mostani válságos világhelyzetben mik lehetnek az iránymutató pontok.

A magyar terv

– foglalta össze a miniszterelnök a gyakorlati lépéseket. A kormányfő közel egyórás, nagyívű előadása óriási sikert aratott a népes közönség soraiban.

Gulyás Gergely: Az Európai Parlament a legkorruptabb intézmény

– mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Márki-Zay Péterrel vezette vitában. Magyarországon már egy ideje kormányon van a Fidesz, de az Unión belül ellenzékben, hol több, hol kevesebb szövetségesünk volt és van – tette hozzá. Az Európai Parlament a legkorruptabb brüsszeli intézmény, és a csekély jogkörét is arra használja, hogy megsértse az uniós szerződést és alapértékeket.

No gender, no war és no migration - ezek a Fidesz legfőbb üzenetei a választáson

– mondta Gulyás. Gulyás Gergely kifejtette, hogy az utóbbi gondolatnak csupán egynegyedes képviselete van az Európai Parlamentben, és ezen változtatni kell.

– hívta fel a figyelmet a miniszter. Mindezek ellenére a kormány nem fog változtatni a szabályokon.

Gulyás Gergely és Márki-Zay Péter a vitán Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

– mondta Gulyás. Beszámolt arról is, hogy a magyar kormány továbbra is a béke oldalán áll, és a jövőben is humanitárius segítséget nyújt a bajban lévőknek. Gulyás szólt arról is, hogy

a legfontosabb, hogy Magyarország úgy tud energetikai önállóságra törekedni, hogy nem zárta el az útját Oroszország felé, és ezt valóban a miniszterelnök érte el.

A Tranzit a közösségek közössége Forrás: Tranzit

Deutsch Tamás: Az európai politika egy Pride-felvonulás

Az EU politikai intézményrendszerét össztársadalmi szinten képviselő egyik utolsó szabad európai uniós tagállam Magyarország

jelentette ki Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő. Deutsch Tamás szerint a háborús uszítós álláspontban Brüsszel egy dróton rángatott tengerentúli álláspontot képvisel. Kifejtette, hogy a legtöbb európai polgár a magyar álláspontját osztja, de ezt nem merik vállalni, és sokkal inkább beállnak a sorba. Kérdésre válaszolva felvetette azt is, hogy ma az európai politika egy Pride-felvonulás, ahol azt veszik észre, aki a legnagyobb feltűnést kelti, a legnagyobbat mondja. Egyre több az ápolt és egyre kevesebb az ápoló – tette hozzá. Deutsch felidézte, hogy a brüsszeli politikusok milyen szinten képesek ferdíteni a valóságot. A háborúval kapcsolatban kifejtette, hogy

A DOLLÁRBALOLDAL KIFEJEZÉSHEZ HASONLÓAN A BRÜSSZELI BÜROKRÁCIA NEVEZHETŐ DOLLÁRBÜROKRÁCIÁNAK.

Deutsch Tamás Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Deutsch szerint

OLYAN MÉRTÉKBEN INTÉZMÉNYESÍTETT, VILÁGOS, DETEKTÁLT CSATORNÁKON KERESZTÜL, JÓL MEGHATÁROZHATÓ, MEGFOGALMAZOTT EURÓPAI UNIÓN KÍVÜLI, AZ EU ÉRDEKEI SZEMPONTJÁBÓL KÁRTÉKONY ÉRDEKEK SZOLGÁLATÁBAN ÁLLNAK, HOGY AZ KÁROS EURÓPA SZÁMÁRA.

A képviselő szerint a háborús uszító álláspontban Brüsszel egy dróton rángatott tengerentúli álláspontot képvisel.

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!