Orron harapták egymást részeg férfiak egy kocsmában - videó

Orron, harapta, kocsmai, verekedés, Komárom-Esztergom, Vármegyei, Főügyészség, sajtóközleménye,
Vágólapra másolva!
Részeg férfiak estek egymásnak egy Esztergomhoz közeli sörözőben tavaly nyáron. A vita addig fajult, hogy egyikük megharapta a másikd orrát, aztán egy széket vágott hozzá azután, hogy arcon ütötte.
Vágólapra másolva!

2022. július 22-én este három férfi ivott az egyik sörözőben az esztergomi járásból.

Felfigyeltek két másik férfira, akik a söröző teraszán veszekedtek, aztán az egyik megharapta a másik orrát, és kitört a verekedés.

A háromtagú társaságból két férfi közbelépett.

Forrás: ugyeszseg.hu

Az egyik férfi lökdösni kezdte a szétválasztó férfiak egyikét, majd a harmadik is odament, és a másikba harapó férfit ököllel arcon ütötte. A megütött áldozat hátralépett,

felemelt egy alumíniumszéket, és fejbe vágta vele támadóját. Mindkét férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádiratban tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását javasolta a verekedőknek.