Gyalázkodás a Klubrádióban: Lendvai Ildikó is néma maradt

Vágólapra másolva!
A Klubrádió vezetője, Arató András prostituáltnak nevezte Novák Katalint és Varga Juditot. A botránnyal kapcsolatban Lendvai Ildikó is hallgat.
Vágólapra másolva!

Arató András: Kurvák cseréje – ezzel az alpári címmel jelent meg publicisztika Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról vasárnap a Klubrádió honlapján. Talán még ők is érezték, hogy ezzel túl messzire mentek, ugyanis hétfő délutánra már „Bútorok cseréje?”-re változtatták az eredeti címet, sőt még az url-t is átírták. 

 

Ha a címet át is írták, Arató András véleménycikke még hemzseg a közönséges sértésektől. A köztársasági elnök, valamint a korábbi igazságügyi miniszter lemondása kapcsán azt írta: „Ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat.” 

Lendvai Ildikó egyelőre nem válaszolt

A fenti cikkel kapcsolatban megkerestük Lendvai Ildikót, az MSZP volt elnökét. Az alábbi kérdéseket tettük fel neki: 

  • Mit gondol Arató András kijelentéséről?
  • Mindezek fényében Ön a jövőben fog-e nyilatkozni a Klubrádiónak?

Cikkünk megjelenéséig Lendvai Ildikó nem válaszolt, amint reagál, akkor írásunkat frissítjük.