Verőcei hajóbaleset: fél órával a tragédia előtt eljegyezték az egyik áldozatot - videó

Vágólapra másolva!
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, halálos baleset történt Verőcénél szombaton, két hajó ütközött össze. A szerencsétlenségben ketten meghaltak, többen eltűntek. A balesetet szenvedett fiatalok között volt Márton is, aki nemrég azért szerepelt a hírekben, mert kimagasló eredményeiért az év legjobb tanulójának járó díjat vehette át, őt az eltűntek között tartják számon. Nemrég megszólalt az egyik áldozat, Boglárka édesanyja, megköszönte a rendőröknek a keresést. Most kiderült, a fiatal lányt a tragédia előtt fél órával eljegyezték.
Vágólapra másolva!

Szörnyű tragédia történt szombaton, két hajó, egy szállodahajó és egy másik ütközött össze Verőcénél. A balesetben ketten meghaltak és öten eltűntek, egy férfi súlyosan megsérült.

 A Pest vármegyei katasztrófavédelemhez néhány perccel éjfél előtt érkezett bejelentés a balesetről. A helyszínre a szentendrei, a váci és fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltókat is kiküldték.

Verőce, hajóbaleset
Fotó: Facebook

 - mondta a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Tóth Mihály kiemelte: mivel a hobbihajóknál nem kötelező a menetrögzítő rendszer és általában nem is használják, a szakértőknek valószínűleg a kishajó roncsaiból kell következtetniük arra, miként manőverezett, milyen sebességgel haladt a vízi jármű.

 A hajó típusából és annak - mintegy 190 lóerősnek tűnő - motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes, és a roncsok is azt mutatják, hogy "nagy sebességgel ütközött neki valaminek"

 - vélekedett a Mahosz szóvivője.  Szerinte az a tény, hogy a szállodahajó az előírt útvonalán haladt végig, arra enged következtetni, hogy annak kapitánya nem észlelte a balesetet.

Ők voltak az áldozatok

A verőcei hajóbalesetet szenvedett fiatalok között volt Márton is, aki nemrég azért szerepelt a hírekben, mert kimagasló eredményeiért ő lett az év legjobb tanulója.

Verőce, hajóbaleset, Varga Márton
Fotó: Facebook

A dévaványai fiú egy erdészeti szakközépiskola tanulója volt, kimagasló tanulmányi eredményeiért 

Mártonnak már a nagyapja is vadászként dolgozott, így neki az erdészeti iskola nemcsak egy mellékes választás, hanem egyben életcél volt, mint ahogyan a vadászat is. Szabadidejét is a természetben töltötte: imádott a vadonban fotózni - írja a Bors.

Nemrég megszólalt az egyik áldozat, Boglárka édesanyja.

Köszönjük a keresést, sajnos az én gyermekem volt az egyik áldozat, akit megtaláltak

- írta a gyászoló nő a rendőrség Facebook-oldalára. 

Mint kiderült, Boglárka kezét a tragédia előtt fél órával kérték meg. 

A fiatal lány felhívta az egyik barátnőjét telefonon, azt mondta, soha nem volt ilyen boldog

 - adta hírül a Tények

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!