Magyar Péter megtámadott, megütött egy embert és ellopott egy telefont

Magyar Péter részeg tombolása
Vágólapra másolva!
Újabb részleteket mondtak el a Ripostnak azok a szemtanúk, akik péntek hajnalban közvetlen közelről látták Magyar Péter botrányos viselkedését a pesti belváros egyik felkapott szórakozóhelyén.
Vágólapra másolva!

A Ripost cikke szerint állítják, hogy a jó néhány italt elfogyasztó és egyre inkább kötekedő Magyar Péter viselkedése, főleg nőkkel kapcsolatos „beszólásai” és erőszakos felajánlkozása már a saját testőrei számára is kellemetlenné váltak, így megpróbálták a politikust kiterelni a felháborodott emberek közül és felvinni a szórakozóhely biztonságosabbnak vélt VIP-páholyába. 

Magyar azonban még saját embereire sem hallgatott, és nem volt hajlandó abbahagyni a kötekedést.

Közben folyamatosan fenyegetőzött, hogy ha „valakinek nem tetszik valami”, akkor ő majd tönkreteszi, kapcsolatai révén bezáratja a szórakozóhelyet, mert hogy ő ezt „bármikor el tudja intézni”.

Később egy üveg sört kezdett szétlocsolni, és nem tudni miért, végül saját magát is szándékosan leöntötte. Aztán odalépett egy, a botrányt telefonjával rögzíteni akaró vendéghez, akitől 

fizikai erőszakot alkalmazva ellopta a telefonját, kicsavarta a kezéből.  

A készüléket zsebre tette, és nem volt hajlandó visszaadni.

Ezután tovább folytatta a kötekedést és a nők zaklatását, miközben egyre többen határozottan felszólították, hogy hagyja abba. Az egyik ilyen szóváltás végül tettlegességgel végződött, a Ripostnak nyilatkozó 

szemtanúk állítják, hogy Magyar Péter ekkor megütötte az egyik vendéget.  

A szórakozóhely biztonsági őrei ezután szólították fel a távozásra. Magyar Péter nem volt hajlandó engedelmeskedni a felszólításnak, ezután lényegében fizikai erőszakkal bírták jobb belátásra.

Magyar Pétert le kellet fogni és kivezetni...

A biztonsági őrök a még nagyobb botrány elkerülése érdekében így vezették ki a szórakozóhelyről a kötekedő, agresszív politikust. Erről korábban itt mutattunk videót, de a Ripost oldalán is megnézhetik.

A kialakuló tumultuózus jelenetben az ellopott telefon a politikus zsebében maradt. A szórakozóhely utcára kitódult vendégei még perceken át figyelték, amint Magyar Péter bizonytalan, tántorgó léptekkel elindult a pesti rakpart felé a Lánchíd közelében.

A Ripost első cikke szerint Magyar Péter péntekre virradóra nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után

órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett egy felkapott pesti, belvárosi szórakozóhelyen. 

Több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik. Egymás után alakultak ki tettlegességgel fenyegető szituációk, miután több hölgy férfipartnere számonkérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásokat”. A történtekről a jelenlévők folyamatosan videófelvételeket is készítettek.

A Ripost úgy értesült, hogy Magyar Péter belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a Tisza párti politikus botrányos viselkedését. Verbális agresszióról, obszcén beszédről, vállalhatatlan viselkedésről számolt be több szemtanú, akik megerősítették, hogy Magyar erőszakkal elvette és zsebre tette az egyik vendég telefonját.

A BRFK sajtóosztálya időközben azt írta, garázdaság gyanúja miatt nyomozást indítottak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!