Így védik a taxis hiénák helyeit a budapesti kigyúrt verőemberek - videó

Vágólapra másolva!
Veréssel fenyegetve próbált elüldözni egy taxist Budapest belvárosában két kigyúrt verőember. A taxis, egy taxisoknak fenntartott, úgynevezett droszton várta az utasát. Ott, ahová bármelyik taxis állhat. Legalábbis elvileg. Az alvilági módszereket alkalmazó banda szerint azonban ez nem így van. Ott szerintük csak az várhat, illetve vehet fel utast, akiknek ők megengedik.
Vágólapra másolva!

A Váci utca közelében parkolt egymás mögött, két taxis hétfőn délután. 

Az első autó sofőrje, aki egy független taxis, azaz belvárosi hiéna, megvárta míg társa a helyszínre ér, majd ketten a mögötte lévő taxisra támadtak.

A TikTok-ra felkerült videót, a hivatásos taxis fedélzeti kamerája rögzítette, amin jól látszik, az első autó sofőrje addig nem szált ki a kocsiból, míg társa, egy törött kezű férfi oda nem ért hozzá, aki kivágta a taxis autójának a jobb első ajtaját, majd számon kérte a kocsiban ülő férfit, hogy mer a taxisoknak fenntartott helyen parkolni. Ismét jelezzük, arra a helyre, ami a taxisoknak van fenntartva. 

Mi van öcsém, mit csinálsz, te itt?

- ordibálta a törött kezű férfi, akinek a hivatásos taxis elmondta, hogy egy utast vár, aki ezt a címet adta meg neki. Eközben az elől parkoló taxi sofőrje is oda ért és ő is üvöltözni kezdett, majd mindketten trágár szavakat ordibáltak az autóban ülő férfinak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy férfi június 6-án kora reggel kezdett ámokfutásba Palma belvárosában. Mint kiderült, a férfi beült a taxiba, majd agresszív, lekezelő hangnemben követelte a sofőrtől, hogy vigye el a S’Arenal nevű nyaralónegyedbe. A taxisofőr ki akarta szállítani a kocsiból, majd rövid vitát követően a brit férfi előrántott egy fa-és bőr lyukasztására szolgáló éles szerszámot, és megfenyegette a taxist. A halálra rémült sofőr végül kimenekült az autóból, mire a támadó zsebre rakta a telefonját, és a közeli buszmegállóhoz indult. A férfi ezután felszállt egy buszra, amit a sofőr emiatt kénytelen volt kiüríteni, a többi ember biztonsága érdekében. 

Az utasokkal együtt ő maga is leszállt, és amikor már a férfi egyedül ült a buszon, bezárta az ajtaját, és értesítette a rendőrséget. Amikor a rendőrök megérkeztek, a férfi mezítláb ült a busz leghátsó ülésén, maga felé fordította a nála lévő éles tárgyat, és azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz magában. A rendőröknek csak sokadik kísérletre sikerült rávenniük a férfit, hogy az eszközt dobja le a földre, ezután letartóztatták. Megtalálták nála a taxis telefonját is, amelyet visszaadtak a sofőrnek. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi továbbra is letartóztatásban van-e, vagy óvadék ellenére szabadlábra helyezték. A nyomozás folytatódik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!