Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Vidnyánszky Attila reagált Udvaros Dorottya vádjaira

Vágólapra másolva!
„Az egész önmagában nem okozott meglepetést, beleillik egy mintázatba” – mondja az Origónak Vidnyánszky Attila arról az interjúról, amelyet Udvaros Dorottya adott a Gulyás Márton-féle Partizánnak, amelyben a színésznő valótlan állításokat visszhangozva bírálja a Nemzeti Színházat.
Vágólapra másolva!

Mi volt az első reakciója, amikor megnézte az Udvaros Dorottyával készült interjút a Partizánon?

"A lényegesnek vagy a legfontosabbnak azt tartom, hogy Udvaros Dorottya néhány napja aláírta a Nemzeti Színház által neki felajánlott szerződést, aminek természetesen örülök. Játssza tovább a szerepeit.

Mint ahogy a Nemzetiből elszerződött színészek – kivétel nélkül. Mivel ebben a Partizán-beszélgetésben is túl sok volt az érzelmi „érvelés”, inkább maradnék a tényeknél. A magát szeriőznek meg mértékadónak tituláló sajtó érdekes módon mindig az ilyen „azt éreztem, vannak már a bűnlajstromomon sorakozó dolgok”, és „nem voltak csillagos ötösök a bizonyítványomban” típusú kinyilatkoztatásokat emeli ki. 

Ez komolytalan vagy legalábbis nem több hangulatkeltésnél akkor, amikor folyik egy rendőrségi nyomozás, a balesetet szenvedő színészek kártalanításáról hamis állítások hangoznak el, amikor Dorottya a saját munkatársai által elvégzett belső vizsgálatot „látszattevékenységnek” nevezi. 

Lássuk be, ezek nem kifejezetten kollegiális gesztusok. Ahogyan az sem, hogy az elmúlt két társulati ülésre nem jött el, így – a médián keresztül – pedig nehéz a színházi közösségünket érintő párbeszédet folytatni. Már ha ez a cél. De a kérdésére válaszolva: az egész interjú önmagában nem okozott meglepetést, beleillik egy mintázatba. 

Bár az még engem is megdöbbentett, milyen mély gyűlölet vezetheti a műsorvezetőt, amikor izzadságszagú módon préselne ki Dorottyából egy-egy terhelő esetet a hozzám vagy a Nemzeti Színházban rendezők köthető megengedhetetlen viselkedésére.

Nagyon kell Dorottyának igyekeznie, hogy tizenegy éves működésemből valamilyen példácskát felhozzon. Ez a megfelelési vágy már csak azért érthetetlen számomra, mert a művészi kvalitása nem indokolná ezt az igazodási kényszert."

Vidnyánszky Attila török hallgatóknak tart tréninget az SZFE Nyári Akadémiáján
Fotó: Talán Csaba

Akkor beszéljünk a tényekről! Ismét felmerült a novemberben bekövetkezett baleset, amikor is a Rómeó és Júlia előadás két színésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült. Mi a valóság a Partizán-interjú állításaival szemben?

"Mivel erről folyamatosan tájékoztattam – ezeken a hasábokon is – a sajtót, már tisztában vagyok vele, hogy itt megint csak nem a valóságról, hanem narratívákról van szó. Olyan lazán és nyugodtan lehet megkerülni a tényeket, de én ezt nem tehetem meg: már csak intézményvezetői felelőségem miatt is fontos, hogy újra és újra leszögezzek néhány dolgot. 

Ez persze mit sem fog változtatni azon a tendenciózus és manipulatív beállításon, ahogyan a Schilling Árpád-féle Krétakörben szocializálódott Gulyás Márton szervezi a műsorát, rá nem igazán hatnak a tények. Ahogyan ezt a beszélgetést a „közszolgálatiság” teljesen komoly arckifejezésével levezette, az a rendezői korszakának előadásait mindenképpen felülmúlja. Na de a lényeg: miközben az interjúban elhangzik, hogy a két balesetet szenvedő színészünk a mai napig nem kapott kártérítést, a tény az, hogy eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak - a táppénzen felül, különböző jogcímeken. A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk. 

Természetesen a kártérítési igényükhöz képest ez egy jóval szerényebb összeg, de még zajlik a rendőrségi vizsgálat, folyamatban van az eljárás. A két sérült színész balesete és a kártérítés kapcsán lényeges leszögezni, hogy például az orvos egy év után tud nyilatkozni arról, hogy maradandók-e a sérüléseik. Az a célunk, hogy megegyezzünk velük. Az sem igaz, hogy nem ismerjük el az üzemi baleset tényét, azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat.

Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz. Itt a színész is hibázott. Természetesen az sem állja meg a helyét, hogy önkényesen bontottuk le a díszletet a baleset után, hiszen éppen hogy megvártuk a munkaügyi felügyelet szakvéleményét, és miután ők ezt megengedték – mivel a sérülések súlyosságának megállapítása után így tartották szabályosnak –, nem aznap, hanem másnap elbontottuk a díszletet. 

Mellékszál, de a Dorottya által nagyvonalúan nekem tulajdonított mondat nem tőlem, hanem egy általa is nagyon szeretett színésznőnktől származik: a színésznek meg kell tanulnia a díszletet. Dorottya úgy adja a számba ezt a mondatot, hogy pontosan tudja, valójában kitől származik. A megfogalmazót feledje jótékony homály, nem szeretném bevonni ebbe a rosszízű játszmába, ne hurcolják meg az egyébként igaz megállapításáért. 

Egy színházi előadás az életet ábrázolja, és az életet is meg kell tanulnunk. Az élet és a színház tényleg veszélyes üzem. A zenekari árkokhoz sem tesznek ki korlátokat sehol a világon, de az intézményvezetők – érthető okokról – mégsem változtatnak. A színházi világban folyamatosan kisebb-nagyobb sérüléseket szenvednek a műszaki dolgozók és a színészek.

 Több tucat történt Magyarországon is a mi novemberi balesetünk óta, némelyikről a sajtó is beszámolt. A Nemzeti Színház viszont mindig „kitüntetett” szerephez jut, hiszen kiválóan lehet táplálni az ellenünk folyó kampányt a pontatlan vagy kifejezetten hamis mondatok ismételgetésével. Iszonyú gyűlölet és düh van a másik oldalon, mert a Nemzeti Színház betölti a szerepét, és sikeres. 

A baleset után felebarátaink közül sokan azt hitték, hogy most végre összeomlik minden, ennek ellenére talpra álltunk. Sikeres bemutatókon vagyunk túl, sőt elkészült az Esthajnal című őszi premierünk is, amit a Karaván Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Fővárosi Nagycirkusz együttműködésében jön létre.

 Nem elhamarkodott azt mondani, hogy Szarka Tamás műve alapján készülő zenés darab nagy közönségkedvenc lesz. Három ténnyel leírva a helyzetet: a 2023-2024-es évadot lelkileg megrázta, de természetesen az üzemi színházi működést is alaposan felkavarta a baleset, ugyanakkor 120 ezer néző, 400 előadás és 98 százalékos látogatottság mellett nem túl hiteles arról beszélni, hogy a nézők nem értik az én költői színházamat. Ez a siker dühít bizonyos köröket, és a 2013-as kinevezésem óta folyamatosan célkeresztben vagyunk. Csak a kampányban részt vevő szereplők személye változik."

A beszélgetésben azt sugallják, hogy ön a felmondását politikai nyomásra vonta vissza. Ez igaz?

A döntésemben, hogy mégis maradok a Nemzeti Színház vezetője, semmiféle politikai nyomás nem játszott szerepet. Mindig is szabadon döntöttem mindenről, másképp nem is tudnék létezni, úgy gondoltam, hogy tovább kell folytatnom a munkát. A baleset által előidőzett trauma sokkolt, s ennek hatására felmondtam, de az első emberi gesztus után rá kellett jönnöm, hogy ezt intézményvezetőként nem tehetem meg: nekem kell kivezetnem a Nemzetit ebből a nehéz helyzetből. Egy sor téma van a magyar színházi és kulturális életben, amelyek kapcsán fontos a szerepem, munkám, jelenlétem, tudásom.

Végül egy esztétikainak beállított támadási felület. Ismét felmerült vádként, hogy az ön költői rendezései mellett túl drágák a Nemzeti Színházba meghívott külföldi rendezők. 

"Ha nem értenék a rendezéseimet, nem volnának százas szériáink. Száz előadás felett jár többek között az Egri csillagok, a Vitéz lélek, a János vitéz, a Tóték, de például a Rómeó és Júlia iránt is hatalmas volt az érdeklődés. Szokni kell a költői színházhoz? Erről éppen az a kör tehet, amelyik évtizedekig nem engedett a német, agyat bombázó realista színház mellett másfajta megszólalási módot idehaza.

Ráadásul a költői színház nem valami idegen elv ráerőltetése a magyar lélekre, amit az is bizonyít, hogy az egyszerű emberek is pillanatok alatt is ráhangolódnak. De hatunk és változik a világ: a felnövekvő rendezői nemzedék már sokkal nyitottabb. Ami a színházunk repertoárját illeti, természetesen vannak kevésbé sikeres, nehezebben eladható előadásaink.

A kérésemre egy munkatársam elvégzett egy kutatást, amely megvizsgálta, hogy a hozzánk hasonló művészszínházak milyen gyakran váltanak címeket. Bár a különböző adottságok miatt nehéz ez az összehasonlítás, de remekül helyt állunk. Az igazi színház kockázattal jár, nem úgy, mint az alibirepertoárt építő, megúszós címekkel operáló teátrumok, és valóban előfordul, hogy fájó döntést kell hozni, és le kell venni a műsorról egy-egy előadást. 

A tizenegy éves vezetésem alatt három ilyen produkció volt: két nagyszínpadi és egy stúdió-előadás. A megvalósult majd’ száz körüli bemutatóhoz képest ez elenyésző szám. De mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy esztétikailag értékes, de nehezebben eladható nagyszínpadi előadás életben tartsunk. Az emlegetett Krokodilus című produkció tényleg nem tudta megszólítani a hazai közönséget, de magyar színházként először léptünk fel ezzel az előadással a Moszkvai Művész Színház nagyszínpadán, álló taps kíséretében. 

A román sztárrendező, Silviu Purcărete Meggyeskert című előadása a covid miatti kényszerleállás áldozata lett. A külföldi vendégrendezők között van román, orosz, norvég, spanyol, görög, szlovén, olasz, lengyel, jön majd bolgár, belga, litván – mindegyikük bármely európai színház évadának fontos rendezője lehetne. Segítenek például azt a végtelenül zárt magyar színházi világot megnyitni, ami másképp benne ragadna a „Magyarországon híres” önelégültségében.

Erre szolgál a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) is: a nemzetközi jelenlétünket erősítik a vendégrendezők és a saját fesztiválunk. Általuk egy olyan közegben tudjuk hallatni a hangunkat, ahol általában az a szellemi üzenet, amit mi képviselünk, nemtetszést vált ki. Ilyen szembeszélben is sikerült külföldön is komolyan pozícionálnunk a Nemzeti Színházat, és ez nem kevés. 

A Dorottya által emlegetett Rocco és fivérei előadás: azért tartottam műsoron ezt az izgalmas színházi kísérletet, mert olyan korszerű színházi nyelven fogalmazott, felkeltve a külföldi színházi szakemberek érdeklődését is: nem véletlenül vált érvvé a Nemzetközi Színházi Olimpia szervezőbizottsága számára. 

Ők ugyanis ezt az előadásunkat látva erősödtek meg végleg abban az elhatározásukban, hogy a 10. Színházi Olimpiának a Nemzeti Színház vezetésével Magyarország adjon otthont. Ez volt a tavalyi legjelentősebb világszínházi eseménye. Összefoglalva: valóban másként működik a Nemzeti Színház, mint ahogyan egy bizonyos kör elvárja. 

Nem városi színházként, nem egy szűk réteg igényeit kielégítve, hanem olyan teátrumként, amely egyszerre tartja repertoáron a nagy magyar klasszikusokat, sok-sok fiatalnak adva lehetőséget megismerkedni ezekkel a művekkel, ugyanakkor újító szándékú műhelyként is működünk. 

Huszonkét magyar és tíz külföldi darab található jelenleg a repertoáron. Nehéz belekötni bármelyik címbe is. Olyan intézményként működünk, ahol tavaly 68 társulat vendégeskedett, a saját művészeink pedig 69 helyen játszottak Magyarországon, külhoni területeken és külföldön. A Nemzetiben folyamatos a színművészeti egyetemista hallgatók jelenléte. Csak a legjelentősebb európai színházakhoz hasonlítható az, ahogy a Nemzeti Színház a nemzetközi térben éli az életet."

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről