Vágólapra másolva!
Szombat reggelre 1310 főre nőtt a beazonosított koronvírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és újabb nyolc ember halt meg a betegségben. A halálos áldozatok száma ezzel már elérte a 85-öt, 115-en pedig felépültek a betegségből. A Pesti úti idősek otthonában már 198 fertőzötről tudnak, információink szerint az otthon lakói közül eddig nyolcan haltak meg.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül14 bejegyzés
12:27
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

1310 regisztrált fertőzött van Magyarországon

Szombat reggelre újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 1310 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt újabb 8 beteg, a halálos áldozatok száma így már 85. 

12:30
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

8 halott a Pesti úti otthonban

Az Origo úgy tudja, már 8-an meghaltak a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban. Információink szerint a Karácsony Gergely-féle városvezetés március vége óta nem is járt az intézményben, ahol már 189 ember kapta el a fertőzést.

12:36
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Vonattal is érkeztek védőfelszerelések Kínából

A járvány miatt másfél hónapig nem közlekedtek tehervonatok Kína és Magyarország között. Most többek között a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök is érkeztek péntek este.

Kínából érkező tehervonat a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. fővárosi székhelyén Forrás: MTI/Máthé Zoltán
13:05
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

A Szent János Kórház is fogad időseket a Pesti útról

A Korányi és a Szent János Kórház fogadta be az újabb betegeket a Pesti úti idősek otthonából. Az idős emberek jól vannak, többüknek nincsenek tünetei sem - mondta Müller Cecília. Azokat, akik az otthonban maradtak, elkülönítik, és megkezdik az épület fertőtlenítését.

13:10
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

A zárlat után nem kerülhetett be a fertőzés

Elvileg a zárlatot követően nem kerülhetett be a fertőzés az idősotthonba. Minden intézmény megkapta az eljárási rendet, amit be kell tartani. Fontos, hogy az egészségügyi ellátás biztosított legyen ezen intézményekben - mondta Müller Cecília.

13:11
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Ki fogják vizsgálni, hibáztak-e

Ki fogják vizsgálni, hogy történt-e valamilyen hiba, ami akadályozhatta a fertőzöttek felismerését az intézményben - hangsúlyozta a tisztifőorvos. 

13:16
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Ünnepelni, ahogy most lehet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy túlevéssel vezessük le a stresszt - hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos. A szokásaink jók, szépek, követendőek, de azt javaslom, a nehezebb ételeket most kerüljük - mondta.

Próbáljunk úgy ünnepelni, ahogy most lehet - mondta Müller Cecília, és áldott ünnepeket kívánt.

13:17
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Több millió maszk érkezett

5,1 millió maszk, 20 ezer teszt és 5 ezer kesztyű érkezett az országba - hangzott el.

13:20
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Több mint 2000 bírság

2062 bírságot szabtak ki és 2082 feljelentést tettek a kijárási korlátozások megsértése miatt.

13:21
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Távozott az Uzsokiból

Egy 59 éves koronavírussal fertőzött férfi úgy döntött, kisétál az Uzsoki Kórházból. Később visszatért, megbírságolták.

13:24
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Láz, fejfájás, légszomj

Nagyon hasonlítanak a tünetek az influenzához: láz, fejfájás, izomfájdalom, légszomj és fulladás. Bizonyos krónikus betegség, életkor esetén azonban eltérhetnek. Aki lázat, légszomjat tapasztal, keresse meg az egészségügyi ellátót - mondta Müller Cecília.

13:27
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Húsvétkor is tartsuk be a szabályokat!

Ha a Pesti úti otthonban megbetegedett embereket kivonjuk az országos statisztikai adatokból, akkor is több a megbetegedés, felgyorsult a járvány terjedése.

Minden lazulás a fertőzések számának emelkedéséhez fog vezetni. Ezért kérem, tartsák be a húsvéti ünnepek alatt is a korlátozásokat - hangsúlyozta Müller Cecília. 

13:29
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Tilosban nem lehet parkolni

Az ingyenes parkolással kapcsolatban elhangzott, hogy ez nem azt jelenti, hogy az utcára hívják az embereket. 

A tiltott helyen történő várakozás nem mentesül a díjak alól, szabálysértéseket fognak indítani.

13:30
április 11, 2020
Vágólapra másolva!

Vége a tájékoztatónak

Hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.