Eminem végre szabadon káromkodhat

Vágólapra másolva!
A Grammy-díjas rapper hétfőn bejelentette: szeptembertől elindítja a Sirius Satellite nevű privát rádióállomását, amely olyan mennyiségben és minőségben fog hiphop-számokat sugározni, amelyre korábban még nem volt példa. Ráadásul így még a cenzúrát is kijátszhatja.
Vágólapra másolva!

"Nem is olyan régen a szövetségi nyomozóiroda még azért küzdött, hogy egy számomat se lehessen hallani az éterben" - nyilatkozta Eminem. "Hát most a Siriuson éjjel-nappal hallható leszek. Persze nem csak a saját kiadómtól fogunk hiphop-számokat játszani. Az egyetlen kikötésünk, hogy kizárólag minőségi zene kerüljön műsorba."

"Alig várom, hogy küldjük az új anyagot, csupa exkluzív számot, cenzúrázatlan szövegeket, itt végre mindenki szabadon, korlátozás nélkül elmondhatja, hogy mi a véleménye a világról" - adott hangot izgatottságának a rapper.

Bár Eminemre korábban sem volt jellemző, hogy szövegeiben túlságosan visszafogta volna magát, tény, hogy a cenzúra miatt a rádiókban nem mindig fejthette ki nézőpontját az élet dolgairól. A Sirius azonban egy előfizetéses rádióállomás lesz, ezért nem vonatkoznak majd rá a szabadon elérhető közszolgálati és kereskedelmi állomásokat szabályozó törvények.

Abban pedig biztosak lehetünk, hogy Slim Shady élni fog a lehetőséggel, hogy végre kijátszhatja a cenzúrát. Ő és csapatának más tagjai - például 50 Cent és Obie Trice - alkalmanként beszélgetős, betelefonálós műsorokat is fognak vezetni, így a rajongóknak arra is lesz lehetőségük, hogy az éter hullámain keresztül kedvenc rappereikkel csevegjenek.

A műsortervet a műfaj legelismertebb zenészei és lemezlovasai állítják majd össze. Az állomás működését pedig Slim Shady menedzserével közösen fogja felügyelni.

"A Siriuson keresztül végre az egész ország hallhatja, hogy milyen tehetséges és eredeti művészek dolgoznak a kiadónknál" - jelentette ki Eminem menedzsere. "Természetesen a Siriuson nem csak a Shady Records zenészeitől sugárzunk majd számokat, szeretnénk azonban kihasználni a lehetőséget, hogy végre ritka, nehezen fellelhető és obszcén felvételek is adásba kerülhetnek."

Eminem tehát megtalálta a megfelelő szócsövet, melyen keresztül a világba ordíthatja trágárságait, ez azonban nem jelenti azt, hogy más csatornákon ne kellene a cenzúra intézménye miatt szenvednie. Legutóbb épp a múlt hónapban vágták ki élő adásból, mikor az MTV Movie Awards díjátadóján letolta a nadrágját, és a hátsóját mutatta a kamerának.