Madonna új, vallásos énje

Vágólapra másolva!
Az énekesnő képes összeveszni barátaival, ha azok nem olvassák el az általa küldött Kabbalah-könyveket.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIMadonna új hóbortja, a Kabbalah. A 44 éves sztár a közelmúltban a barátainak elküldött egy-egy Kabbalah-könyvet, "Olvasd el, mert különben…" megjegyzéssel. Az ékszertervezo Maripol elárulta a sztárnak, hogy o bizony nem mélyült el a judaizmus misztikus ágának tanulmányozásában, mire a sztár teljesen kikelt magából. "Amikor Maripol megmondta Madonnának, hogy még nem volt ideje beleolvasni a könyvbe, a sztár nagyon megsértődött. Azt mondta, mindössze annyit kért, olvasson a másik egy kicsit, és addig nem is hajlandó ismét szóba állni vele, amíg el nem kezdi az olvasást. Ez persze nem jelent örök haragot, Madonna csak annyit akar, hogy elismerjék az új, vallásos énjét is" - mondta a sztár egyik ismerőse a brit Daily Mirror című lapnak.