Slash a STP Weilandjával állt össze

Vágólapra másolva!
Velvet Revolver néven együttest alapított a Guns n' Roses Axl Rose-on kívüli egykori legénysége. A csapat énekese Scott Weiland, egykor a Stone Temple Pilots frontembereként, újabban gyakorló drogosként emlegetett zenész.  
Vágólapra másolva!

Scott Weiland, az évek óta feloszlófélben levő Stone Temple Pilots frontembere a Rolling Stone magazinnak nyilatkozva már egy hónappal ezelőtt elmondta, hogy új bandát alapít, a többiek azonban csak most erősítették meg, hogy valóban tagjai lesznek a Velvet Revolvernek. Az egykori Guns tagok elmondták, nem csak Weiland hangját becsülik nagyra, de értékelik, hogy "ennek a srácnak láthatóan van sötét oldala is".

Slash szerint az éppen a rá kirótt leszoktató programját töltő énekes drogproblémaival sem lesz gond, mint mondta: "mindannyian átestünk ezen, egyikünknél sem lett semmi baj". A gitáros elmondta azt is, hogy Weiland átpártolása szerinte nem fog gondot okozni a STP-tagoknak, amennyire ő tudja, az együttes nem is igazán létezik már.

A Scott Weiland, Slash, Duff McKagan és Matt Sorum alkotta négyes már fel is vett néhány számot, többek között a Pink Floyd Money-jának egy feldolgozását az Italian Job című filmhez, melyben Edward Norton is feltűnik. Szándékaik szerint szeptemberben vonulnak stúdióba, és jövő év elejére már kiadásra kész anyaggal állnak elő. Ezzel természetesen turnézni is akarnak, de ezek egyelőre csak tervek, időpontok még nincsenek.