Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Gyilkosok és hétköznapi fiúk nyakkendőben, gitárral

Vágólapra másolva!
A zenei újságírók kedvelt szokása, hogy összeszednek néhány, egymáshoz maximum csak laza szálakkal kötődő előadót, és máris kész az új trend. A módszer vitatottsága ellenére mégis hatékony, mert így a legegyszerűbb bemutatni aktuális zenei folyamatokat és persze olyan előadókat, amelyek/akik külföldön igazán sikeresek, ám az itthoni média nem foglalkozik velük. Az [origo] a következő hetek során a legkülönfélébb popzenei irányvonalakat (és hozzájuk kapcsolódóan az előadókat) fogja bemutatni, amelyekről 2005-ben beszélni kell.
Vágólapra másolva!

Bloc Party

Kevés zenekar testesíti meg jobban a változó időket, mint a négytagú Bloc Party, amely ugyan hangzásában száz százalékig "fehér" zenét játszik, mégis a fekete énekes Kele Okereke és az ázsiai dobos, Matt Tong példája igazolja, hogy a rockzene nemcsak a fehérek privilégiuma már Angliában sem. Főleg, ha olyan sikeresen játsszák, mint teszi azt ez a londoni zenekar. A tagok 2003-ban vették fel Bloc Party nevet, és még ugyanabban az évben az áttörés küszöbén levő Franz Ferdinand meghívására játszhattak a Domino lemezkiadó tízéves fennállását ünneplő bulin.

Forrás: Red Dot

Onnantól kezdve már egyre nagyobb ismertségre tett szert a zenekar, amely az elsők között használta ki az új gitárzenekarok iránti érdeklődést, és kislemezeivel már tavaly felkerült a brit listára. A Gang Of Four húzós punk-funkját a Joy Division és a Cure sötét melankóliájával ízesítő Bloc Party bemutatkozó lemezét így hatalmas érdeklődés előzte meg, és ennek köszönhetően az idén februárban megjelenő Silent Alarm a brit lista 3. helyén debütált, de a kislemezek is szép sikert értek el. A zenekar Amerikában is telt házas koncerteket adott, a lemez pedig a Billboard top 100-ba is bekerült. Sikeres fesztiválszereplések után a Bloc Party már az új lemezén kezdett dolgozni, és ősszel új kislemezt is kiad, Two More Years címmel.

Mit hoz a jövő: A Bloc Partynak minden esély adott rá, hogy a posztpunk-revival lecsengését követően is az élvonalban maradjon. A közéleti témák iránt is fogékony Okereke vezetésével akár az új évezred Radioheadje is lehet a zenekar, ami esetükben a táncos ritmusok fokozatos hanyagolását jelentheti a bonyolultabb, lélekboncolgatós dalok kedvéért.


Kaiser Chiefs

Az öttagú leedsi együttes egyértelműen a legsikeresebb az idén nagylemezzel debütáló brit zenekarok közül, és mindezt főként a tíz évvel ezelőtti britpop-hőskorszak iránti leplezetlen tiszteletének köszönheti. A Parva nevű formáció romjain 2003-ban megalakuló Kaiser Chiefs ugyanis egyértelműen a Blur, és közvetve a Kinks vagy a Jam nyomdokain haladva írt szórakoztató és energikus popdalokat, melyek eddig három top 10 slágert eredményeztek a zenekar számára (Oh My God, Everday I Love You Less And Less, I Predict A Riot), és az Employment című album pedig a 3. helyen debütált a brit albumlistán márciusban.

Forrás: Red Dot

A Kaiser Chiefs egyedüli brit zenekarként lépett fel a Live 8 philadelphiai helyszínén, de igazán a nyári fesztiválokon aratott nagyot, és többek között ennek köszönhetően is lendült vissza a lemez nyár végére a brit top 5-be. Azóta is az élvonalban tanyázva már több mint 600 ezret adtak el belőle csak a szigetországban, míg Amerikában is csaknem százezer kelt el a lemezből. Most a Ricky Wilson vezette csapat a negyedik kislemez kiadását tervezi, amely a Modern Way című dal lesz, és fáradhatatlanul turnézik az év végéig.

Mit hoz a jövő: Ricky Wilson nemrég kijelentette, hogy a Kaiser Chiefs kétlemezes zenekar lesz, és a második album után fel is oszlik. Erre azért nem vennénk mérget, és bár ugyanezt a trükköt (vagyis a britpop aktualizálását) nehéz lesz még egyszer elsütni, az együttes képes lehet arra, hogy a jövőben megmutassa, ennél több is rejtőzik a tagokban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről