A visszafiatalodott Avril Lavigne hete

Vágólapra másolva!
A világ lemezpiacának elmúlt hetét újdonságok tekintetében alapvetően két album határozta meg világszerte. Megérkezett Avril Lavigne és a Nine Inch Nails új kiadványai, amelyek kézenfogva szántották végig az eladási ranglistákat minden országban. Abszolút siker két irányból, két formában, két verzióban és két felállásban. Mivel a német albumlista e cikk elkészültéig nem frissült, az most nem szerepel az eheti összeállításban.
Vágólapra másolva!

Meglepően hasonlít újdonságok tekintetében a brit és az amerikai lemezlista. Egyrészt azért, mert a szigetországban is alig volt friss megjelenés, másrészt viszont abból a kevésből is kettő mindjárt az a két lemez, amelyeket már hosszasan taglaltunk az USA kapcsán, és amiről egyáltalán érdemben lehetett szólni a tengerentúli zenei életben. Továbbá a Billboardhoz hasonlóan a Királyság eladási listáján is az élen tobzódnak az új anyagok, míg a középmezőnyben egy-két kósza belépőt találunk csupán.

Az előző hetek közepes erősségű, erős közepes vagy éppen stabilan eladható előadóinak sorát robbantotta némileg szét néhány új belépő a csúcspozíció közelében. Avril Lavigne természetesen az Egyesült Királyságba is megérkezett, ahol hasonló mértékben tarolt, mint hazájában, így itt is övé lett a legelőkelőbb pozíció. Bevallhatjuk azonban, nem kellett volna ahhoz különösebb jós tehetség, hogy előrevetítsük ezt a helyezést, elég ha végigtekintünk a fiatal énekesnő itteni karrierjén. A 2002-es Let It Go rögtön az élre került, csak úgy mint a második nagylemez, Under My Skin, az eddig kiadott kilenc kislemez közül pedig csupán három szorult ki a Top 10-ből. Ezek ismeretében, és látva, hogy az aktuális slágerként nyomuló Girlfriend már a múlt héten negyedikként tetszelgett, nem volt nehéz kitalálni, hogy ez az album sem kerüli el az abszolút győzelmet.

Forrás: Red Dot

Mark Ronson



A második helyen szintén egy új belépőt találunk, az angliából származó, de még gyerekként New Yorkra váltó Mark Ronsont. A rockzenei gyökerekkel és sztár apukával rendelkező DJ és producer második nagylemeze került most a boltokba Version címmel, ami legalább annyira borítékolt siker, mint azt Lavigne esetében mondtuk, csupán a körülmények mások. Ez az anyag ugyanis körülbelül olyan összeállítás, mint az amerikai NOW slágerválogatás, csak épp új formában és még egy sor sztárra megfűszerezve. A lemezen szereplő számok ugyanis főként brit indie popdalok dance-es feldolgozásai, amelyeket helyenként egy-egy másik, esetleg még aktuálisabb sztár énekel el. Azt azonban érdemes fejben tartani, hogy Ronsonnak nem ez az első nagy nevekkel zsúfolt próbálkozása, hiszen már az első megjelenésén, a Here Comes The Fuzz-on is ott volt többek között Sean Paul, Mos Def és a fél White Stripes is, mégsem kapaszkodott a lemezeladási lista 70. helyénél magasabbra. A recept azonban most úgy fest, jobban bevált, így a bejáratott Stop Me című szám hátán sikerült felkapaszkodni az ezüstérmes pozícióba.

A harmadik helyet még megszerezte a múlt heti első Kings Of Leon, amely után a Cascada és Amy Winehouse áll. Őket követi hatodikként a következő újdonság, az amerikában is előkelő helyen szereplő új Nine Inch Nails lemez, az Year Zero. A NIN ezzel el is érte második legjobb pozícióját a briteknél, amelyet csupán a 2005-ös With Teeth tudott fölülmúlni, ami legjobb eredményként harmadik volt a rangsorban. A Királyság lemezlistájának felsőházában ezután már csak egy új belépőt találunk a holland trance dj, Tiesto személyében, akinek mostani nagylemeze, az Elements Of Life a 14.

Tiesto



A középmezőny újdonságai között szerepel a 27. helyen Gardar Thor Cortes saját nevét viselő lemeze. Az izlandi tenor a briteknél szokásos komolyzenei igényt hivatott kielégíteni debütáló albumával, amely két single után az első saját nagylemeze. Nem sokkal ez után találjuk a Porcupine Tree nevű angol rockcsapat kilencedik stúdióalbumát, ami a Fear Of A Blank Planet címet viseli, és az első olyan megjelenése a zenekarnak, amely bejutott a brit Top 40-ba a jelenlegi 31. helyezéssel. A lemezlista alsóbb régiójában említést érdemel még a 63. helyen felbukkant új Patti Smith lemez, a Twelve.

A slágerpiacon új belépőt nem találunk, csak némi átrendeződést: elsőnek jött fel Beyoncé és Shakira közös dala, a Beautiful Liar, kilencet javítva második az Arctic Monkeystól a Brianstorm, és harmadik az előző heti győztes Timbaland szám, a Give It To Me.