Mielőtt Rúzsa Magdi összecsap DJ Bobóval

Vágólapra másolva!
Alig két héten belül rendezik az idei Eurovíziós Dalfesztivált, és május 10-én, majd 12-én Helsinkiben hazánk is versenybe száll az európai televíziózás egyik legismertebb zenei eseményén, ahol nem kevesebb mint 42 ország előadóművészei és az általuk képviselt dalok versenyének lehetünk majd mi is szemtanúi. A rendezvény közeledtével egy gyors történeti áttekintést szeretnénk nyújtani az Eurovíziós Dalfesztivál múltjáról és jelenéről, valamint a hazai vonatkozásokról is. Honnan is indult ez a nagyszabású európai megmérettetés és hogy milyen esélyekkel nézhetünk - akár mi magyarok - egy ilyen verseny elébe.
Vágólapra másolva!

Hazánk többször is képviseltette magát az eurovíziós megmérettetésen, bár győzni eddig még nem sikerült. Az elmúlt tíz évben számos magyar előadónak szurkolhattunk. Többek között 1993-ban Szulák Andreának, 1996-ban Delhusa Gjonnak (ő be se került a döntőbe), 1995-ben Szigeti Csabának vagy 1997-ben az aktuális fiúcsapatunknak, a V.I.P. együttesnek, akik akkori nagy balladájukkal, a Miért kell, hogy elmenj?-jel próbálták a külföldi tinik szíveit meghódítani. De ne feledkezzünk el Charlie-ról sem, aki 1998-ban A holnap már nem lesz szomorú című felvétellel képviselte hazánkat (és lett hátulról harmadik).

Forrás: MTI

A NOX Ukrajnában



Az egyedüli komolyabb sikert az a fiatal lány könyvelhette el 1994-ben, aki ezzel a szereplésével került be a hazai előadók élvonalába: Bayer Friderika a Kinek mondjam el vétkeimet? című szerzeménnyel a negyedik helyezést szerezte meg Dublinban. 1998, vagyis Charlie buktája után hosszas csönd következett, nem kevesebb, mint hét esztendőt kellett várnunk, hogy újból magyar előadót pillanthassunk meg a nemzetközi versenyen: 2005-ben a Magyar Televízió újra versenyzőt küldött ki.

A kijevi versenyen aztán a döntőbe is került a NOX, amely a 12. helyezést szerezte meg a Forogj, világ című számmal. Idén a Magyar Televízió arra a döntésre jutott, hogy a MAHASZ által évente megrendezésre kerülő Fonogram-díjkiosztó fiatal felfedezettjének adja majd meg a lehetőséget, hogy hazánkat képviselhesse az 52. Eurovíziós Dalfesztiválon. A Fonogram-díjkiosztóra február 24-én került sor, ahol a nézők szavazatai alapján a TV2 Megasztár tehetségkutatójában feltűnt és a 2006-os év hangjának megválasztott Rúzsa Magdi utazhat ki magyar színekben Helsinkibe.

Magdi - mivel túl sok ideje már nem maradt a dalválasztásra - saját számának, az Aprócska Blues-nak az angol nyelvű verziójával nevezett be a versenyre. Az Unsubstantial Blues körül egyébként egy kisebb internetes vita is kialakult, amiről az [origo] is beszámolt, miszerint többen úgy vélték, hogy ha Magdi ezzel a dallal áll ki a színpadra, a verseny egyik szabályát szegi meg. A felröppent pletykák és a soha hivatalossá nem vált támadás ellenére Magdinak nem kellett visszakoznia, és várja, hogy nemzetközi vizeken is bizonyítani tudjon.