Popzenei mélypontok a múltban

Mivel a rock and roll intézményesülése óta eltelt ötven év mindegyike megszámlálhatatlan slágerrel, jó lemezzel és egyéb emlékezetes pillanattal szolgált, képtelenség objektív indokok alapján meghatározni, mely évek voltak jók, illetve kevésbé sikerültek a zene szempontjából. Ennek ellenére mégis gyakori vitatémát jelent zenekedvelő emberek körében, hogy melyik évben jelent meg a legkevesebb jó lemez, melyikben voltak a legszörnyűbb slágerek, és utólag melyikről lehet megállapítani, hogy valami fontos és jó folyamatnak jelentette a végét. Ezért górcső alá vettük a műfaj három, talán legtöbbször "gyalázott" időszakát, próbálva érveket felsorakoztatni pró és kontra. És azt talán még hangsúlyozni is felesleges, hogy ezt leginkább játéknak érdemes tekinteni.

1985

Itt majdhogynem holtverseny van 1985 és 1986 között, hiszen mindkét évre sokan tekintenek úgy, mint a rocktörténet legrosszabb esztendejére. Végül is a kettő közül ugyan talán a korábbiban akadt több, ma is releváns nagylemez, mégis, a negatívumok annyira többségben vannak, hogy ez az év tűnik nyerőnek.

Eleve az egész nyolcvanas évtized jelentősége széles körben vitatott, sokan vannak (főleg a klasszikus rockzene rajongói közül), akik az egész korszakot kidobnák a szemétbe, mások viszont pont, hogy izgalmas és szórakoztató évtizedre emlékeznek vissza (igaz, ebben nagy szerepe lehet annak is, hogy ők akkor voltak fiatalok).

Lionel Richie - Say You, Say Me

A nyolcvanas évek eleje elég sok újdonságot produkált ahhoz, hogy megússza a pellengérre állítást: az új hullám és a nyomában megjelenő "New Pop" előadók alaposan felkavarták az állóvizet, az MTV megjelenése forradalmasította az egész popipart, és szinte minden irányzaton belül megjelent egy új generáció, a brit heavy metál új hullámától kezdve a hiphop térnyeréséig.

Az évtized közepére azonban a lendület kifulladt, a korábbi frissesség és optimizmus eltűnt, és ekkorra vált jellemzővé az elektronikus dobhangok és az akkor rendkívül modernnek hitt, de már pár évvel később is első hallásra kiszúrhatóan elavult stúdiótechnika uralma, és szinte a műfaj összes nagyja belelépett ebbe a csapdába, hallgassuk csak meg a Rolling Stones, David Bowie, Neil Young, a Clash és más nagyságok ebben az időszakban kelt, steril hangzású lemezeit.

Amikor az ember elítélően használja a "nyolcvanas évek" kifejezést a popzene kapcsán, főként az évtized közepének szinti-pop, stadionrock és műanyag eurodiszkó sztárjaira gondol, no meg a csöpögős balladákra. Bár biztosan sokaknak vannak szép személyes emlékeik az olyan dalokkal kapcsolatban, mint a Say You, Say Me (Lionel Richie), I Want To Know What Love Is (Foreigner), Easy Lover (Philip Bailey és Phil Collins), Part-Time Lover (Stevie Wonder), és a nyertes, a We Are The World, talán még ők is megértik, miért nem kerülnek ezek a dalok még a nosztalgiára hajlamos jelen időben sem újra divatba.

Ezek mind 1985-höz kapcsolódnak, és akkor még nem beszéltünk az év meghatározó eseményéről, a Live Aid-ről, amely akkor hatalmas élménynek számított (főleg mondjuk Magyarországról nézve), de utólag visszanézve elég fájdalmas, alig van ma is vállalható produkció, hiába léptek fel igazi sztárok is. Merthogy 1985 a szupersztár-rock időszaka is volt: ebben az évben adott el milliókat Bruce Springsteen, akinek egyébként saját bevallása szerint sem a Born In The USA a legjobb lemeze, ebben az évben vált világsztárra Madonna, és ekkor hódította meg a stadionokat a Dire Straits. Ebben az évben készült el Michael Jackson viaszszobra Madame Tussaud panoptikumában, és ő maga ekkor kezdte el rosszat sejtető különcködéseit az oxigénsátorral és különös háziállataival.

Modern Talking - Cheri Cheri Lady

1985 volt a Modern Talking és Sandra csúcséve, ekkor futott be C.C. Catch, és ekkor annak, aki csak felszínesen követte a popzenét, valóban lehetett olyan érzése, hogy itt a mélypont. Pedig ugyanabban az évben egy sereg, ma már klasszikusnak számító lemez is megjelent: Psychocandy (Jesus & Mary Chain), Hounds of Love (Kate Bush), Rain Dogs (Tom Waits), Rum, Sodomy and the Lash (The Pogues), de jól fogadott lemezekkel jelentkezett Sting, a New Order, a Cure és a Smiths is. Áttörés előtt állt már a thrash metál nagy négyese, melyből ebben az évben debütált a Megadeth, és egyaránt második albumát készítette el a Slayer és az Anthrax is.

Az R.E.M.. a Replacements és a Hüsker Dü az amerikai alternatív rockzene egyik sikeres korszakát dokumentálták akkori lemezeikkel, míg a Run D.M.C. és LL Cool J a rap-et vitték közelebb a kereskedelmi áttöréshez. Vannak slágerek is, melyekre inkább szokás szívesen visszaemlékezni (A-ha: Take On Me, Dead Or Alive: Spin Me Around, Pet Shop Boys: West End Girls stb.), és még egy sereg egyéb pozitívumot is lehet pakolni a másik serpenyőbe, mégis, 1985 sokkal inkább a fentebb felsorolt negatívumai miatt maradt emlékezetes a többség számára.

Inkei Bence