Skizofrén állapotban a Chemical Brothers

A már másfél évtizede a pályán levő Chemical Brothers már abban a skizofrén állapotban van, hogy saját magától nyúl hangmintát, és szokás szerint frissített hangzással próbálja megőrizni kieemelkedő státusát az elektronikus tánczenén belül. A Velvet Revolvert főként a neves tagok rutinja és egyénisége emeli ki a középszerből, kaotikusan tér vissza 15 év után a karrierjét amúgy is a káoszra építő Happy Mondays, szépen búcsúztatja a nagylemez formátumot az Ash, minden tőle telhetőt megtesz Kelly Rowland, és megosztja személyiségét T.I. a lemezajánlóban.

The Happy Mondays: Uncle Dysfunktional

Várakozások: Éppen két oldallal előrébb, a Chemical Brothers új lemeze kapcsán emlegettük a new rave-et, erre nem visszatér a Madchester korszak kulcselőadója, a Happy Mondays is? Méghozzá tizenöt évvel az utolsó lemeze után - ez aligha lehet véletlen. Főleg, ha azt nézzük, hogy az eredeti felállásból már csak a frontember Shaun Ryder és a táncos Bez maradt a dobos Gary Whelan mellett, az őket kiegészítő zenészek mind újak. A Happy Mondays a nyolcvanas évek második felében vált ismertté előbb csak Manchesterben, majd később Anglia-szerte a "drugs&drugs&rock&roll" attitűdjükről, és arról, hogy úttörő módon ötvözték a rockot az akkor még csak cseperedő elektronikus tánczenével. Az együttes kapcsán képtelenség nem megemlíteni az ecstasy szerepét, főleg, hogy annak idején bevallottan ez volt Ryderék legfőbb ihletője - és később ez vezetett a bukásukhoz is. Előtte azért felértek a csúcsra, hogy legyen honnét lezuhanni: a pszichedelikus rockból és elektronikából összegyűrt, 1990-es Pills 'n' Thrills and Bellyaches az év lemeze lett több fórum szerint is az Egyesült Királyságban, és azóta is a korszak klasszikusként tartják számon. Két évvel később aztán a Yes Please! című lemez nemcsak csúnya bukás lett, de - ahogy az a 24 Hour Party People című filmből is kiderülhet - a tagok drogszükségleteire költött pénz tönkretette kiadójukat is, a Factoryt. Ryder végül Black Grape néven szervezett új formációt, és tért vissza diadalmasan három évvel később, de az együttes második lemeze megint csak sikertelen volt, így hiába alakította újra 1999-ben a Mondayst, az egy kislemez után ismét feloszlott. Rydert leginkább a Gorillaz DARE című számából ismerheti a fiatalabb magyar közönség, és a dalhoz készült videóban is látható volt, míg Bez egy celebrity valóságshow-nak köszönhetően igazi sztár lett a szigetországban.

Eredmény: Régóta fenyegetőzött már Ryder ezzel az új lemezzel, ehhez képest csak egy-két héttel a megjelenés előtt vált hivatalossá a dátum, és finoman szólva nem ezzel van tele a média még a briteknél sem. Főleg, hogy Ryder az utóbbi tíz évben kábítószeres alkoholistaként nyilvánult meg médiaszereplése alkalmával, ám most állítólag vége a rock&roll életformának, és így negyven fölött már drogok nélkül is kibírja - legalábbis a lemezhez társuló sajtóközlemény így fogalmaz. Az Uncle Dysfunktional viszont a jelek szerint ugyanúgy tudatmódosítók hatása alatt készült, mint az együttes sikeres lemezei - ugyanaz a kaotikus, kicsit hiphopos, kicsit funkos, kicsit rockos, széteső és mégis hipnotikus zene hallható rajta, még ha kicsit lassabb fokozatban is. Az egészet most is Ryder szövegelése-kántálása tartja össze, és ha a régi dicsőséget megközelíteni sem tudja az anyag, azért legalább nem lett kínos, sőt, vállalható visszatérés.

Kiknek ajánlható: Akinek valami bólogatós, ritmusos, nem túl tempós zene kell a vezetéshez, viszont nem szereti a hiphopot.

Olyan, mint: Ryder úgy küzdi le démonjait, hogy közben mégsem szabadul meg tőlük. Őrült beszéd, de van benne rendszer.

(IB)