Skizofrén állapotban a Chemical Brothers

A már másfél évtizede a pályán levő Chemical Brothers már abban a skizofrén állapotban van, hogy saját magától nyúl hangmintát, és szokás szerint frissített hangzással próbálja megőrizni kieemelkedő státusát az elektronikus tánczenén belül. A Velvet Revolvert főként a neves tagok rutinja és egyénisége emeli ki a középszerből, kaotikusan tér vissza 15 év után a karrierjét amúgy is a káoszra építő Happy Mondays, szépen búcsúztatja a nagylemez formátumot az Ash, minden tőle telhetőt megtesz Kelly Rowland, és megosztja személyiségét T.I. a lemezajánlóban.

Ash: Twilight of the Innocents

Várakozások: Hiába az új album, az Ash körüli legfigyelemreméltóbb aktualitás most talán mégis az, hogy a tagok már több fórumon jelezték, miszerint az idei a zenekar történetének utolsó nagylemeze, és a továbbiakban - a lemezpiac utóbbi években történt-történő radikális átalakulása okán - kizárólag a kislemezekre fognak koncentrálni. Hogy a nagylemez most akkor elavult formátum vagy sem, illetve, hogy ez a döntés egyáltalán követendő példa lesz-e sok száz/ezer más, ismert zenekar számára is, még a jövő zenéje, de annyi bizonyos, hogy a klasszikus, háromperces single kevés bandának áll annyira jól, mint az Ash-nek. Ugyan készítettek már meglepően összeszedett soralbumokat (mint a nagy visszatérő Free All Angels, illetve a három évvel ezelőtti Meltdown), de ezeknek az örökifjú észak-íreknek az igazi terepe mégiscsak a lemezenkénti 3-4 darab ütős powerpop sláger, ebben még soha nem okoztak csalódást. A bemutatkozó lemez hamvas bájú, tinédzser pop-punkjától kezdve, egészen a Meltdown modern rockjáig minden album (még a nagyot bukó Nu-Clear Sounds is) bírt néha több-néha kevesebb olyan dallal, amik feledtették az aktuális nagylemez egyéb gyengeségeit.

Eredmény: A Twilight of the Innocents pedig továbbra is a bevált formulát követi. Összességében inkább az ezredforduló utáni Ash egyenletesebb munkáira hajaz (apró változás, hogy a szólópályára lépő Charlotte Hatherley tavalyi kiválása óta ismét a klasszikus trió felállásban működik a banda), de a prímet ezúttal is a kislemezek viszik, főként az immáron klipesített, You Can't Have It All azonnal fülbemászó, menetelős dance-rockja, de ugyanekkora potenciált rejt a Pixiest is megidéző Blacklisted vagy a zongorás-szentimentális Polaris és még jó néhány másik dal is. Mobiltelefon-reklámok aláfestő zenéjeként, illetve házibulikba egyaránt tökéletes, ráadásul - kislemez-zenekar ide vagy oda - egészében véve is élvezetes produkció.

Olyan, mint: Egy több mint tízéves korszak méltó lezárása.

Kiknek ajánlható: Akik még hisznek a nagylemezekben, bátran megvehetik ezt is.

(SZSZCS)