Donna Summer, 1948-2012

Donna Summer
Vágólapra másolva!
63 éves korában, rákban meghalt Donna Summer, a hetvenes évek diszkókorszakának legsikeresebb énekesnője.
Vágólapra másolva!

A halálhírről a TMZ tudósította a világot, és e szerint az énekesnő május 17-én, reggel halt meg rákban. Arról, hogy Summer rákos lett volna, nem cikkezett korábban a sajtó, mivel az énekesnő titkolta a betegségét, és az oldal által megszólaltatott ismerős is úgy nyilatkozott, hogy még hetekkel ezelőtt sem tűnt vészesnek a betegség. Sőt, Summer új albumon dolgozott, mely az első lett volna a 2008-as Crayons után. A LaDonna Gaines néven anyakönyvezett énekesnő egy Broadway musical szereplőjeként került Amerikából Münchenbe a hatvanas évek végén, ahol nemcsak letelepedett, de férjhez is ment (így lett belőle Donna Summer), sőt, gyereket is szült, és bár próbálkozott az énekléssel, semmi jel nem utalt arra, hogy világsztár énekesnő legyen belőle. Mégis így történt, miután találkozott Giorgio Moroderrel és Pete Bellotte-tal, és segítségükkel a hetvenes évek második felének ünnepelt diszkódívája lett, és hiába bővítette ki lemezeit fokozatosan soul, funk, R&B és szintipop elemekkel, mindörökké egybeforrt a neve a diszkóval.

Forrás: AFP

Olyannyira, hogy az I Feel Love című számával sokak szerint örökre megváltoztatta a tánczenét, hiszen bemutatta a Tangerine Dream szintetizátorait a tánczenének, ezen keresztül pedig a popnak. Giorgio Moroder zseniálisan egyszerű elektronikus alapját és Donna Summer eksztázisba torkolló monumentális diszkómelankóliáját a mai napig senkinek nem sikerült túlszárnyalnia. Az ötszörös Grammy-díjas Summer a nyolcvanas években már egyre ritkábban tudta felidézni korai sikereit, bár még így is voltak slágerei szép számmal, noha egyik sem I Feel Love vagy Hot Stuff kaliberű klasszikus. Mistaken Identity című, 1991-es albuma után sokáig nem is jelentetett meg poplemezeket, hanem megtalálta a vallást, csak gospellemezt adott ki, és inkább családjának és unokáinak élt, mielőtt újra belevágott volna a lemezkészítésbe. Utolsó albumáról a kritikánk itt olvasható.