Nehéz ingyen adni a zenét

Bob Ostertag, az avantgárd hangmintaművész a maga műfajában a legismertebbek közé tartozik, de lemezei egy-kétezernél több példányban nem fogytak. Aztán 2006-ban az összeset ingyen letölthetővé tette a honlapján, és azóta több mint százezer letöltést ért el. Olyan jelentős lapok számoltak be erről, mint például a Quart is, többször.

Tiszta sikertörténet, éljen az ingyenes letöltés, le a gonosz kiadókkal! - gondolhatnánk, azonban Bob Ostertag nemrég írt egy hosszabb cikket Miért nem adom többé ingyen a zenémet címmel, amelynek az alcíme még árulkodóbb: Hogyan nehezíti meg a digitális zenebiznisz, hogy ingyen add a zenédet. Mint írja, az egészben a legkönnyebb az volt, hogy meghozza a döntést, hogy ingyen adja a zenéjét, "mert hát a zeneipar igazából soha nem hozott nekem semmi jót. Nem mintha ez valami nagy meglepetés volna: a zenészek többségének nem hozott semmi jót." Ostertag szerint a megasztárok persze szépen keresnek, de az "emberek meglepődnének, hogy hány olyan ismert zenekar van, amelyek soha, semennyi pénzt nem kaptak a lemezeik eladása után." Az olyan kisebb, üzletileg reménytelen előadók, mint ő, meg aztán eleve vesztes helyzetből indultak.

Akkor mégis mi a baj az ingyenes letöltéssel? Egyrészt hogy az emberek esetleg leszedik, de aztán nem hallgatják. Erre Ostertag nem hoz adatot, csak elmeséli, hogy egyetemi hallgatóival szokott erről beszélgetni, és kiderült: a zenerajongóknak meghallgathatatlan mennyiségű letöltött fájljuk van, amelyek egy részét tehát soha el sem fogják indítani - viszont mindegyikük azt mondta, hogy azt a zenét tuti meghallgatja, amiért fizetett is. Másfelől ott vannak azok, akik nem megszállott gyűjtők és rajongók; ők egyre inkább az iTuneson, az ingyenes/fizetős zenehallgatást biztosító Spotify-on, vagy a Pandorán és más netrádiókon fedeznek fel új zenéket. Ezekre viszont nem lehet bekerülni ingyenesen letölthető zenékkel. (Ami az iTunes esetén érthető, hiszen az áruház, a másik kettőnél fura.)

A w00t című, videójátékok hangjaiból készült lemezt 40 ezren töltötték le

Végül ott van a robotok ügye: vagyis azoké az algoritmusoké, amelyek a nagy oldalakra feltöltött zenéket ellenőrzik, hogy vajon nem sértenek-e szerzői jogot. Bob Ostertag több esetről is beszámol, amikor ingyenes és minden emberi megfontolás szerint legális zenékre csaptak le a robotok, blokkolva a tartalmat. Volt, hogy Bob Ostertag zenéjét használó videót tiltott le a YouTube, pedig ezt nemcsak úgy általában a Creative Commons licenc, hanem maga a szerző külön is engedélyezte. Egy másik avantgárd zenész a SoundCloudra felrakott, ingyen letölthetőnek szánt darabjában a keresőrobot valamiért Kanye West-lopást vélt felfedezni; egy hangművész performanszának videójáért is bejelentkezett egy jogdíjkezelő keresője. De nemcsak az underground mély bugyraiban történnek ilyenek: Michelle Obama egy beszédét, valamint a NASA közvetítését a Mars-expedícióról szintén megszakította egy-egy túlbuzgó keresőalgoritmus. Bob Ostertag szerint az eredetileg a nagy kiadók által és számára kifejlesztett algoritmusokat feltehetően szándékosan írják olyanra, hogy ha tévednek, hát olyasmit véljenek jogsértőnek, ami nem az, mintsem fordítva: ne vegyenek észre valamit, amiből pedig pénzt - akármilyen keveset - lehetne csinálni.

Bob Ostertag mindennek fényében arra jutott, hogy új lemezét nem adja ingyen, csak majdnem, vagyis nagyon olcsón. A Book Of Hours 1,99 dollárért (440 HUF) tölthető le innen; igen komoly vendégművészekkel dolgozott rajta (Roscoe Mitchell, Theo Bleckmann, Phil Minton, Shelley Hirsch). A korábbi lemezek továbbra is fent vannak itt ingyen. "Úgy tűnhet, hogy feladtam az ingyenességet. Pedig csak arról van szó, hogy megpróbálom a víz felett tartani a fejemet a digitális vízözön közepette" - fejezi be írását Ostertag.

Bob Ostertag a Buchla szintetizátorral, amellyel ezt a letölthető lemezét készítette Forrás: BobOstertag.com