Csalás történt az Eurovízión?

Vágólapra másolva!
Egy betelefonáló a Class FM csütörtök reggeli műsorában azt állította, pénzt és telefont kapott azért, hogy egy bizonyos ország indulójára szavazzon. Litvániában Azerbajdzsánt vádolják hasonló akcióval.
Vágólapra másolva!

Aki hozzánk hasonlóan nem értette, miért szerepelt ilyen jól a borzalmasan gyenge azerbajdzsáni versenydal a szombati eurovíziós döntőn, az biztos elégtételt érez most: a Sebestyén Balázs ma reggeli műsorába betelefonáló férfi ugyan nem árulta el, melyik ország indulójára kellett szavaznia, de feltételezhető, hogy Azerbajdzsánról van szó. A férfi annyit mondott, hogy négyezer forintot kapott, plusz egy telefont, amelyről egy bizonyos kódra kellett sms-ben szavazatokat küldenie. A döntő után a megbízók összeszedték a telefonokat, így ellenőrizve, teljesítették-e a feladatot. Két nappal korábban egy litván hírügynökség számolt be hasonlókról, ám ott meg is nevezték, hogy az azeri versenyzőre kellett szavazni, cserébe húsz eurót és egy SIM kártyát kaptak a botrányt kirobbantó litván diákok. Mint ismeretes, az azerbajdzsáni Farid Mammadov Magyarországon és Litvániában is maximális pontszámot kapott, mint ahogyan még hét másik országban is, de az összesítésben végül csak harmadik lett.

A vádakra szerdán Jon Ola Sand, a dalverseny főellenőre is reagált: a norvég tévés vezető elmondta, hogy a vizsgálat még nem fejeződött be, de egyelőre nem sikerült bebizonyítani, hogy lenne kapcsolat a csalók és az azerbajdzsáni delegáció között. Sand azt is hozzátette, hogy a rendszer elvileg kiszűri az egy előadóra nagy mennyiségben érkező szavazatokat. Szóba került az az ügy is, hogy az Azerbajdzsánban Oroszországra adott szavazatok állítólag eltűntek - emiatt az orosz külügyminiszter is tiltakozott. Sand erre azt mondta, hogy a zsűri és a közönségszavazatok összevetése egyszerűen nem eredményezett szavazatot Oroszországnak, vagyis cáfolta, hogy bármi rendellenesség történt volna. Az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét Dánia nyerte, a Magyarországot képviselő ByeAlex a tizedik helyen végzett.